A szociális államtitkár szerint nem lesz gond a hajléktalanok étkeztetésesével, azonban a Hajléktalanokért Közalapítvány munkája múlik azon, hirdetnek-e győztest a megismételt közbeszerzésen. Ha pedig hirdetnek, megkötik-e velük még karácsony előtt a szerződést.
A kormány intézkedéseinek köszönhetően már alig található egészségtelen étel az iskolai büfékben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton az Iskolabüfé fesztiválon.
A Fidesz szóvivője arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, hova került az a hárommilliárd forint, amit a „Czeglédy-bűnszervezet elcsalt”, és hol van az az összeg, amit nem fizettek ki a diákoknak és nyugdíjasoknak. - írja a feol.hu
Kering a világhálón egy aláírás nélküli iromány, amely a tömegközlekedési eszközökhöz kapcsolódó utazási kedvezmények változó feltételeiről ad hírt, jobban mondva álhírt. - írja a feol.hu
Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter törökországi hivatalos programjának második napján ellátogatott az ankarai Atatürk Mauzóleumba, ahol – a két nép barátságát hangsúlyozva - koszorút helyezett el a független Törökország első elnökének síremlékénél.
Kábára gyógyszerezett pap, közveszélyesnek titulált menyasszony, megalázott fogyatékos – csupán néhány példa, amelyek arról tanúskodnak, milyen könnyen kerülhet valaki a pszichiátria kényszerítő gépezetébe, ahonnan a kiút egyáltalán nem könnyű, ha egyáltalán van.
A magyar kormány az elmúlt években olyan rendszert hozott létre, amellyel csak jól járhatnak a nyugdíjasok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Kulcselem lehet a paksi bővítés állami támogatása ügyében az Európai Bíróság előtt induló perben az a dokumentumcsomag, amely egy másik (a bővítési tender elmaradása miatti) eljárásban keletkezett az Orbán-kormány és az Európai Bizottság tárgyalásairól. - írja a nepszava.hu.
A Párbeszéd feljelentést tesz, amiért Szihalom polgármestere gyerekeket kényszerített ingyenmunkára. A párt egy másik büntető feljelentést is tesz tao-visszaélések miatt, ugyanis kézilabdás kollégium helyett egy wellness hotel épült.
Ma volt Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc pártelnök feleségének kecskeméti ügyészségi meghallgatása. Dobrev a meghallgatáson elmondta, hogy az eljárást egy politikai alapú lejáratókampány részének tekinti, amely felhasználja az ügyészség és az adóhatóság intézményeit is.
Három hónapos határidőre szerződtek februárban, de a mai napig nem készült el a megvalósíthatósági tanulmány és a költség-haszon-elemzés a partélre tervezett mobilgát-projekthez. - írja az atlatszo.blog.hu.