A Vas Megyei Szakképzési Centrum levélben kéri „az oktatókat, az egyéb munkakörben dolgozókat és a tanulókat, hogy a megnövekedett energiaárak miatt a gazdaságos és takarékos működés érdekében a következő intézkedéseket tartsák be”.
Hiába jelentették be a babaváró támogatás meghosszabbítását, a bankok úgy dobálják érte a százezreket, mintha év végén lejárna. Most újabb nagyágyú szállt versenybe a kedvezményes hitelt igénylőkért, több bank pedig meghosszabbította a lejáró akcióját - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Idén a kormány legfontosabb feladatának tekinti, hogy megvédje a magyar családokat és a magyar vállalkozásokat a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválság következményeitől – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a főpolgármester és több más településvezető nyílt levelére reagálva.
A technológiai transzferben, pontosabban az embargós termékek behozatalában az egyik legfontosabb vállalat az Elektromodul volt. A nyolcvanas évek közepéig alig hívta fel magára a nyugati hatóságok figyelmét, sokáig el lehetett rejteni szerepét az amerikai ellenőrök vizslató tekintete elől. A cég teljes neve Magyar Elektrotechnikai Alkatrészkereskedelmi Vállalat, röviden: EMO.
Az ukrajnai háború elől menekülő, bajbajutott embereket is támogatja az UNICEF Magyarország HelpApp-ja. Az UNICEF Magyarország az UNICEF világszervezetének együttműködésével kiterjesztette ingyenesen elérhető HelpApp nevű mobilapplikációjának funkcióit, így a Magyarországra érkező menekültek már négy nyelven érhetik el a legfontosabb és leghasznosabb helyi információkat.
Fazekas Csaba, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója öt kollégájának azonnali hatályú felmentéséről írt Facebookon. Az október 1-jén rendkívüli felmondással eltávolított Sallai Katalin 34 éve dolgozott a gimnáziumban, a tanév végén ment volna nyugdíjba.
Október 13-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nemzetközi űrpolitikai konferenciát tartanak; az angol nyelvű rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött - közölte az egyetem hétfőn az MTI-vel.
Szerdán reggel, a Pedagógusok Világnapja alkalmából biztató üzenetek fogadták a tanárokat a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium előtt a járdán. Aznap még nem volt róla hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egykori középiskolájának tanárai, a februárihoz hasonlóan, most is csatlakoztak-e az országos tiltakozó akcióhoz.
Több mint egymillió forint a különbség egy magyar és egy amerikai kezdő tanár fizetése között, de nem kell a tengerentúlig utazni, hogy megdöbbentő különbségeket találjunk a pedagógusbérekben.
Egymásra rakódhatnak az elégedetlenséget kiváltó különböző sérelmek, más ügyek is összekapcsolódhatnak az oktatással. Az Indexnek nyilatkozó elemzők szerint a tanárok melletti kiállás érdekében szervezett akciókon és tüntetéseken szavazókat veszíthet a kormánytöbbség, de az ellenzéki pártokat ez nem hozza jobb helyzetbe. A kormánynak azonban gyorsan kell cselekednie, ha kezelni akarja a kialakult helyzetet.
Az FKF kukásautói pénteken a megszokott rend szerint minden telephelyről kivonultak, hogy begyűjtsék a hulladékot Budapesten. Az elmaradást az alábbiak szerint fogják bepótolni a Budapesti Közművek munkatársai.
Egyszeri büntetéssel ösztönzi a kormány a SZÉP-kártyásokat arra, hogy mielőbb költsék el a munkáltatójuktól kapott juttatást. Az erről szóló új rendelet határidejét elmulasztók bukják a pénzük 15 százalékát – írja a Bank360.hu.
Mészáros Lőrincék 35 évre elnyerték a nagy sztrádakoncessziót. A történet körül rengeteg kérdés merült fel. Ahogy megy előre az idő, kezd körvonalazódni a projekt pár eleme. Sőt, a győztesek már a banki finanszírozást is próbálják szervezni. Eközben a koncessziót felügyelő Rogán Antal mellett már Lázár János építési és beruházási miniszternek is lett feladata.
Mint ismeretes, a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban október 4-én kedden reggel munkabeszüntetés kezdődött.
A Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió ismét megküldte az eddig rendezetlen díjtételekről szóló számláit az NHKV Zrt.-nek (Kukaholdingnak), hogy a fővárosi hulladékszállítás újraindulhasson.
Veres Margitot 2018-ban hivatali vesztegetés elfogadása miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre, ám szabadlábon várhatta ki, hogy az államfő döntsön a sorsáról. Minden jel szerint Áder János – mandátumának lejárta előtt – kegyelmet adott neki.