Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Varga László MSZP-s képviselő kérdezte a Parlamentben Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy az MVM 508 millió forint támogatást adott a CÖF-CÖKA-nak, sokkal többet, mint bárki másnak. - írja a 444.hu.
Megokoltnak tűnik kérdés, ha azt vesszük, hogy az úgy nevezett Civil Összefogás Fórum több mint félmilliárd forintos állami támogatást (értsd közpénzt) vághat zsebre. Mindezért cserébe a kormány nem kér semmit, csak dicshimnuszok sorát és áhítatos rajongást szeretett – vagy épp kevésbé szeretett – miniszterelnökünk iránt.
A szellős magyar párt- és kampányfinanszírozási viszonyok közt az állami cégek mindig fontos, de eddig csak közvetett szerepet játszottak a mindenkori kormánypártoknak kedves politikai üzenetek megjelenítésében. - írja az atlatszo.hu.
Ifj. Lomnici Zoltán felmondta a fideszes szöveget Kőbányán: Brüsszeltől és a migránsoktól félni kell, Soros György pedig minden mögött ott van. - írja a magyarnarancs.hu.
A Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum az elmúlt években 20 és 40 millió forint támogatást kapott a Fidesz pártalapítványától – árulta el a Magyar Nemzetnek a szervezet vezetője, Csizmadia László. - írja a propeller.hu.
Hamburgban volt egy eredményes népszavazás az olimpiai pályázatról, ott az elutasítás győzött. Rómában és Bostonban azonban – a budapesti helyzethez hasonlóan - már a népszavazási kezdeményezés belengetésével sarokba szorították a városvezetést – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF szóvivője az M1 aktuális csatornán.
Új szereplőt szerződtetett "a szocliberális cirkusz" Vona Gábor Jobbik-elnök személyében, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) plakátkampányt indított, hogy ezt bemutassa - mondta Csizmadia László, a CÖF alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke szerint csak akkor szerveznek Békemenetet a kvótareferendum támogatására, ha drámai migrációs helyzet alakul ki, azaz sokkal több és agresszíven megnyilvánuló migráns jelenik meg - írja a 888.hu.