Lehetőség lesz a hétpárti egyeztetésre hétfőn, amit az ellenzéki pártok kezdeményeztek a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról, amiről kedden szavazhat az Országgyűlés. A háttérben már a hétvégén folynak megbeszélések.
Hernádi Ádám személyeskedő stílusú választ adott arra az ellenzéki ötletre, hogy Esztergom az idei rendezvényekre szánt 100 millió forintot tegye inkább tartalékba és szükség esetén támogassa meg vele a Vaszary Kolos Kórházat.
Fordított székely mondással állt elő még február közepén a magyar miniszterelnök az évértékelőjén – bocsánat, az új terminus technicus szerint: országértékelő –: a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve pedig nem játék csasztuskáját helyettesítette be őszödi beszéddel, rendőrattakkal, meg nokiás dobozzal.
Még a tavalyi szekszárdi önkormányzati választás kampányában történt, hogy Kővári László (Fidesz) volt Gazdasági bizottsági elnök leszereltette (tulajdonképpen lelopatta) Illés Tamás képviselőjelölt (azóta képviselő) plakátjait, mert szúrta a szemét.
Ütőképes alternatívává kell válnia az ellenzéknek 2022-re; megvan a fejében a csapat; a rációt érzelmekkel itatná át; a társelnöki rendszer bevezetése most a párt megújításáról szól, nem fúzióról – mondja Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke. - írja a nepszava.hu.
A Jobbik szerint Orbán Viktor elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét, a DK Magyarország megosztottságát hangsúlyozta, az MSZP "egyszemélyes fakenews-gyárnak" a Párbeszéd pedig "megfáradt Bástya-elvtársnak" nevezte a miniszterelnököt a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédére reagálva.
Semmi drámai túlzás nincs abban, hogy ha a kormány megvágja a főváros egyetlen fix bevételét, az iparűzési adót, akkor Budapest finanszírozhatatlanná válik. Ha ez megtörténik, akkor minden fővárosi cégnél sztrájkra lehet számítani – mondta Karácsony Gergely főpolgármester. Reméli, üres a Budapest homlokához szorított pisztoly, a Fidesznek pedig azt tanácsolja, mérlegelje, akar-e a következő választáson még rosszabbul szerepelni a fővárosban, mint ahogy azt ősszel tette.
Bárány István, a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP alkotta ellenzéki összefogás jelöltjeként október 13-án nyert önkormányzati képviselő is Dézsi Csaba Andrást, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét támogatja a vasárnap tartandó időközi győri polgármester-választáson – jelentette be a közgyűlésben függetlenként tevékenykedő képviselő csütörtökön.
Paródiába hajló interjút készített Karácsony Gergely főpolgármesterrel a "közszolgálati" M1 csatorna Ma Este című hírműsora, miután száz nappal a beiktatása után végre meghívták a stúdióba Budapest első emberét. - írja a 168ora.hu.
Korózs Lajos MSZP-s politikus Pollreisz Balázzsal, az ellenzéki polgármesterjelölttel kampányolt Győrben egy közös sajtótájékoztatón, ahol Korózs azt állította, hogy csak két olyan orvos dolgozik a kórházban, aki rákbetegek gyógyításával foglalkozik.
Jávor Benedek volt EP-képviselő, Budapest brüsszeli nagykövete a blogján is nyilvánosságra hozta azt a prezentációt, amelynek a tanúsága szerint gyakorlatilag az Orbán-kormány jóindulatától függne, hogy a magyar főváros mekkora EU-s támogatásban részesül 2021-2027 közötti költségvetési időszakban. - írja a 168ora.hu.