Az idén két nagy feladat áll az ország előtt az uniós források felhasználása területén, el kell végezni az előző fejlesztési időszak pénzügyi zárását, és lépéseket kell tenni az új lehetőségek felhasználása érdekében - mondta Lázár János,
Minden elemében létrejött az a megállapodás, amely biztosítja Magyarország gázellátását 2021-ig - olvasható Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselőnek adott válaszában.
Rövidesen távozik Tiffán Zsolt a Fidesz szigetvári választókerületi elnöki posztjáról; a politikus a 2018-as országgyűlési választáson sem indul képviselőjelöltként - írta hétfő délután megjelent cikkében Fidesz-közeli forrásokra hivatkozva a Pécsi Újság.hu.
Egyetért a főpolgármester azzal, amit a miniszterelnök a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról mondott, és örül, hogy Orbán Viktor megerősítette: legutóbbi találkozójukon nem volt szó a 2019-es főpolgármester-választásról.
A Nemzeti Választási Bizottság szerint sem akadályozta a rendőri intézkedés az együtt aktivistáit a Határ úti aláírásgyűjtésben, az NVB hétfőn helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatát, amelyben elutasították Szigetvári Viktornak, az Együtt politikusának kifogását a Határ úti, olimpiával kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtéssel kapcsolatban.
Fodor Gábor nem foglalt egyértelműen állást a Gyurcsány Ferenccel való esetleges együttműködésről. A Magyar Liberális Párt elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: Botka László dolga eldönteni, hogy összefognak-e a volt miniszterelnökkel vagy sem.
Tarlós István főpolgármester szerint azok az ellenzéki politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban, felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet, elárulták az ügyet.
Az Országgyűlés hétfőtől négynapos ülésen kezdi meg tavaszi ülésszakát, amelyen a képviselők belefognak a belügyminiszter illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomagjának tárgyalásába, továbbá újra szavazhatnak egy az Alkotmánybíróság által több ponton alaptörvény-ellenesnek minősített előterjesztésről.
„Nincs már nekem olyan sok hátra a politikában. Én már ki vagyok fizetve. Minden nap, amit magas polcon töltök, az már csak ráadás" – ezt Orbán Viktor mondta több mint tíz évvel ezelőtt egy televíziós interjúban. Nos, kedves Viktor, valóban nincs már sok hátra. Lassan véget ér a ráadás is. - írja Újhelyi István.
A rezsi- és adócsökkentés politikájának megvédése, a menekültügyi őrizet intézményének visszaállítása és újabb atipikus foglalkoztatási formák bevezetése - Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető tájékoztatása szerint többek között ezek lesznek a legfontosabb jogalkotási feladatok a júniusig tartó tavaszi parlamenti ülésszakban.