Tökéletes kordokumentum jelent ma meg a Magyar Időkben: az „Álvitát folytat a Helsinki Bizottság” című írást érdemes eltenni, és majd azzal mutogatni az unokáknak, hogy „Tessék, ilyen volt 2017-ben a Nemzeti Együttműködés Rendszere!” - írja a 24.hu.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága tegnap este ideiglenes intézkedésként megtiltotta, hogy nyolc tinédzser és egy veszélyeztetett terhes menedékkérőt, a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleit átszállítsanak a szerb határ menti tranzitzónákba. - írja a hvg.hu.
Alaptalan a HVG-nek az a keddi cikke, amely a Helsinki Bizottság egy Facebook-bejegyzése alapján azt állítja, hogy egy kiskunhalasi háziorvos még a nyáron megtagadta volna a kötelező védőoltások beadását egy féléves, kongói baba számára - írja a 888.hu.
A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet angol nyelvű jelentése szerint rossz körülmények között tartja Magyarország a menekültkérelem elbírálására várókat, volt, akit meg is vertek, a Belügyminisztérium (BM) visszautasította a vádakat.
A Magyar Helsinki Bizottság (MHB) kikérte, mire is hivatkozott a rendőrség és a bevándorlási hivatal vezetője, amelynek nyomán a kormány egész országra kiterjedően elrendelte a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
A nem jogerős ítélet szerint a kormánypárt megsértette a civilek jó hírnevét, amikor azt állította egy közleményében, hogy "a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani".