A napokban bocsátottak társadalmi egyeztetésre egy új, még tárgyalás alatt álló jogszabálytervezetet, amely egyes törvényeknek „a gazdaság versenyképességének növelése érdekében” történő módosításáról szól, és amelynek gerincét a hatályos Polgári Törvénykönyv módosítására irányuló javaslatok képezik – hívja fel a figyelmet a Kapolyi Ügyvédi Iroda.
Varga Judit rendíthetetlenül és fáradhatatlanul munkálkodik azon, hogy a magyar jogrendből szisztematikusan kiirtson minden korrekt, az ügyletek érintettjeinek biztonságát, a mérhetetlenül nagyobb súlyú állammal szemben a polgárok és szervezetek érdekeinek megfelelő védelmét biztosító, egyszóval jogbiztonságot garantáló rendelkezést. Vagyis a maradványait.
Varga Judit igazságügyi miniszter fél évvel az országgyűlési választások előtt érezte szükségét annak, hogy módosítson a Büntető Törvénykönyvön (Btk.) és egy újabb gigaméretű salátatörvényben (162 oldal!!!) hozzányúljon a vagyonelkobzás gyakorlatához. - írja az Alfahír
„A Fidesz uralomnak épp az az egyik magyarázata, hogy kevés demokratikus elem volt jelen a társadalmunkban. Azért tudták lerombolni a jogállamot, mert a jogállamnak nem volt meg a demokratikus támogatása. Ami azt jelenti, hogy a választók bevonódása a folyamatokba elképesztően alacsony szintű” – nyilatkozta a Hírklikknek Fleck Zoltán egyetemi tanár, jogtudós, szociológus.
Az országgyűlés elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, amely 2020. június 18-án lépett hatályba. A korábban bevezetett különleges munkajogi szabályok megszűnnek, de egy részük még július 1-ig alkalmazható.
Utólag is legitimálhatja eddigi hazugságait a kormány azzal, hogy különleges felhatalmazást adott magának, ráadásul meghatározatlan időre. A legnagyobb gond, hogy az öncenzúrát erősíti majd a sajtóra nehezedő nyomás, ugyanakkor az első vonalban küzdő egészségügyi dolgozók is háromszor meggondolják majd, milyen információkat osztanak meg ismerőseikkel, illetve az újságírókat arról, valójában mi zajlik a kórházakban a járvány ideje alatt.
Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali hatállyal felfüggesztené a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését. - írja az MTI
Pénteken négy amerikai kongresszusi képviselő, a texasi Sheila Jackson Lee, a utahi John Curtis, a New Jersey-i Tom Malinowski és az észak-karolinai Richard Hudson állt elő azzal a törvényjavaslattal, amely lehetővé tenné, hogy azok ellen a korrupt külföldi tisztségviselők ellen is büntetőeljárást indítsanak, akik kenőpénz átadására kényszerítenek amerikaiakat.
Amivel pedig lényegében lehetetlenné vált bárminemű bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény, ha az fideszes érintettséget sejtet. Márpedig Simonka György Békés megyében olyan visszaélésekben és lenyúlásokban érintett, mint a szennyvízrendszer felújítások, amiből a lakók semmit sem érzékeltek, noha többen folyamatosan figyelemmel követték. Erről szólt Szennyvizit sorozatunk is.
Nem mintha különösebben nagy kár lenne érte, hiszen a 21. században is egy 17. századi alapokon nyugvó rozsdás, lépten-nyomon szétesni kívánó rendszerről van szó, amit most afféle eutanáziával segített halálba a kormány. Ezzel pedig a felnövekvő generációkat olyan oktatás romjai közé kényszeríti, ami már működőképes voltában is generációkból ölte ki a kreativitást és a kíváncsiságot.
Ez a veleje az új büntetőeljárási törvénynek, amely július elejétől lép hatályba. Ennek értelmében a gyanúsított, amennyiben beismerő vallomást tesz, bírói jóváhagyással egyezséget köthet a vádhatósággal és a védelemmel.
A szélerőművek építését szigorító villamosenergiáról szóló törvénymódosítást, a házkutatásra lehetőséget adó egészségügyi törvényjavaslatot, valamint az Erzsébet tér állami tulajdonba vételéről szóló jogszabály-módosítást is tárgyalta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.