h i r d e t é s

Berágott Botkára a szocialisták egy része, külföldi utazásával próbálják lejáratni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Berágott Botkára a szocialisták egy része, külföldi utazásával próbálják lejáratni

2017. január 09. - 13:00
1 komment

Nem minden baloldalinak tetszenek a szegedi polgármester elképzelései, Szanyi Tibor nem nagyon van oda forgatókönyvéért.

Forrás: hir.ma

Botka László nemrég három pontban foglalta össze, milyen körülmények teljesülése esetén vállalná az egyesült baloldal kormányfőjelöltségét. Szerinte ez nem egy ultimátum volt, inkább csak egy ultimátumszerű javaslatcsomag. Úgy tűnik a szocialisták egy része ezt nem így látja, és berágott a szegedi polgármesterre, írja az Index.

Az MSZP korábban közleményben jelezte ugyan, hogy támogatja Botka miniszterelnök-jelöltségét, de Szanyi Tibor EP-képviselő Kossuth Rádiónak azt nyilatkozta, hogy

Hát, most meghazudtolnám magam, ha azt mondanám, hogy fú, ez nekem mennyire tetszik!

Szanyi hozzátette, “nem nagyon van oda” Botka László forgatókönyvéért. A lapnak egy névtelenül nyilatkozó forrás azt mondta, szerinte nem kellett volna kényszerhelyzetbe hoznia mindenkit egy ilyen ultimátummal. Egy másik vezető azt kritizálta, hogy Botka a nyilatkozatában kizárta az előválasztást.

A legjobban mégsem ez fáj a szocialisták egy részének, hanem az, hogy Botka

a tenger mellől küldte az ultimátumot, és azért nem lehet gyorsan tárgyalni róla, mert ő külföldön sütteti a hasát.

Botka az Indexnek megerősítette, hogy külföldre utazott, múlt héten viszont még Magyarországon volt, vagyis nem a tenger mellől küldött ultimátumot.

Az MSZP elnökségének jövő héten kell döntenie arról, hogy elfogadja-e Botka László feltételeit, és támogatja-e miniszterelnök-jelöltnek.

24.hu

1 komment