Először Orbánt kényszerítették távozásra, méghozzá 148:22 arányban (és ő még a mentőöv-kétharmad kicsikarásával volt elfoglalva!) a néppárti frakcióból.
Egyelőre nem talál magának befogadó szülőket. A konzervatívokkal, úgy tűnik, nem jutott dűlőre. Csak a különféle neonáci csoportocskák maradtak potenciális partnernek.

Aztán Markus Söder, a régi barát és szövetséges, a CSU, tehát a keményebbik, jobboldalibb német koalíciós partner párt elnöke, nem kizártan a következő német kancellár lengette be, hogy a Fidesznek a pártcsaládból is távoznia kellene, mert közük nincs már egymáshoz.
Ukrajnában, mellyel folyamatosan haragban vagyunk, mióta az oroszok mellé álltunk az ukrán-orosz háborúban, és állandóan verettük őket a nyelvtörvény ügyében, úgy rendelkeztek, hogy kettős állampolgár nem viselhet közhivatalt, nem lehet nagyobb vállalat vezetője sem. Elegük van a magyar fél állandó beavatkozási kísérleteiből. Aki magyar állampolgár akar maradni, települjön át, vagy maradjon az eke szarva mögött!

Ami súlyos csapás. Vagy Orbánra, mert hű választási hadakat fog veszíteni, akik négyévente egyszer szerencséltetnek minket turisztikai határátkeléssel (igaz, mellé élvezik a magyar társadalombiztosítás előnyeit, melynek költségeihez soha, egy petákkal se járultak hozzá).
Vagy ránk, mert áttelepülnek.

Szlovákia, mely nem ismer el kettős állampolgárságot, megengedi a tartósan külföldön élő volt állampolgárainak, hogy újra fölvegyék a szlovák állampolgárságot. Kivéve a magyaroknak. Az indoklás szerint az oroszok ukrán területfoglalásai és belháborút szító manőverei, a szakadárok támogatása, meg a magyar fél részéről zajló állandó izgatás a Felvidék visszacsatolásának rémét idézi fel a szlovák kormányban.

Vagyis: mindkét ország vezetése végre felfogta, pontosabban deklarálta, hogy Orbán a területi revíziós igények ki nem mondott, de áthallással lebegtetett (többek közt miniszteriális dolgozó- és fogadó helyiségekben, sajtótájékoztatókon, rendezvényeken dekorációként kifüggesztett Nagy-Magyarország térképekkel, Horthy-kultusszal, állandó utalgatásokkal, egyebekkel dúsított) fenntartásával a maga számára szavazókat kíván, és tud szerezni, a szomszédos országokban pedig fölösleges feszültségeket kelt.

Romániában és Szerbiában ez a művelet, irtózatos összegű pénzügyi támogatások eredményeként egyelőre sikeres, bár a romániai magyarok körében egyre kevésbé, Szlovákiában viszont eleve kudarcra volt ítélve. Nem sokan kérték a magyar állampolgárságot, a korábbi kurzusban koalíciós kormányzati pozíciót elérő magyar pártok pedig most kiszorultak a szlovák törvényhozásból is.

Az Antall "tizenötmillió magyar miniszterelnöke leszek" márkajelű megnyilatkozásával indult Horthy-revízió most, amikor Orbán ezt sokkal egyértelműbben, durvábban műveli, lassan visszaüt a feladóra.

És ha ez még nem lenne elég, a New York Times a Fidesz kizárásáról szóló hír kapcsán egy kalap alá veszi a Fideszt, a parlamenti párt esetében Németországban a háború után először titkosszolgálati eszközökkel megfigyelt neonáci német AfD-t és a frissen betiltott francia neonáci Identitás Generáció nevű ifjúsági szervezetet.
Hát igen!

Az iménti kis helyzetértékelés további elmélkedésekre inspirált.

1./ Az állandósult, a népi demokráciákban erővel föld alá kényszerített nemzetiségi ellenségeskedés, mely az elmúlt harminc évben nyílt, nálunk a jobboldali kormányok által ösztönzött, gyűlölködésbe és acsargásba csapó életkonfliktussá vált a határokon túl élő kisebbségek (és többségek) számára, és mely az égvilágon semmiféle sikeres feloldással, megoldással nem kecsegtet (hiába bíztunk benne, hogy a határok nélküli Európa! – senkit nem érdekel. hogy nincsenek határok, ellenben erővel fenntartjuk a falakat, és próbáljuk kitolni/megvédeni minden eszközzel), mert ahhoz annak belátása lenne szükséges, hogy a határokon túli kisebbségek számára az anyaországba költözés egyetlen alternatívája az asszimiláció, előbb-utóbb az egész sokszínű, egységes Európába.

(A "nemzeti értékeinket", melyet szlogenként, abszolút kiüresítve, Kövér and Co állandóan morzsolgat, nekem nem az "ezerév", a "történelmi" Magyarország folyamatos, imamalom-szerű ismételgetése, nem Tisza István és Dunyhás testvér, hanem Bartók és Ady, Kölcsey és Arany, Irinyi János és Wigner Jenő, Szerb Antal és Esterházy, Deák Ferenc és Széchenyi, Szenes Hanna és Martos Flóra, Bajcsy Zsilinszky és Pesti Barnabás, Szent István és Csontváry, Bibó István és Hamvas Béla, Pauler Ákos és Schiff András jelenti. Sok más közt. Akik mind az egyetemes emberi kultúra és értéktár részei.
Csakúgy, mint például Hašek, Dvořák, Hrabal, Sophie Scholl, Kandinsky, Enescu, Krleža.
És teljesen mindegy, hogy magyarnak, románnak, szlováknak, csehnek, németnek, zsidónak, cigánynak, orosznak, vagy Pápua új-guineainak születtek. Attól, hogy hová született, egyik se lesz több, jobb, értékesebb, vagy alávalóbb.)

De ez az abszolút logikus és egyetlen helyes konklúzió nem képes gyökeret verni a fejekben, nálunk pedig még kormányzati ösztökéléssel is az ellenségeskedést támogatják (kizárólag alantas önérdekből: szavazatok).

Sajnos meg kell állapítanom, hogy Jászi Oszkár korszakos jelentőségű víziója naiv álom volt, a szűk, értelmes szellemi kisebbség még az értelmiség többségét se volt képes meggyőzni az elképzelés igazáról – nem beszélve a két világégés tapasztalatairól.
Helyette marad a sehová sem vezető, semmit meg nem oldó siránkozás, a fogaknak csikorgatása, a szentségelés, a mocskolódás, és más hasonló reakciókban megnyilvánuló nemzet(ön)gyilkos létállapot.

2./ Tudjuk, hogy Orbánnak mire kell ez az egész hanyatt döntött választójogi rendszer. De ahol nem önérdekű!
Vannak a világnak kicsinyég normálisabb szegletei is. Ausztráliában például kettős állampolgár nem lehet a törvényhozás és a kormány tagja. Ha erre vágyik, döntse el, hogy melyik közösséghez kíván tartozni! Kötelező a választáson való részvétel (vesd össze: állampolgári kötelezettség). Másfelől viszont választások tekintetében szigorúan ragaszkodnak a legősibb jogelvhez: aki nem tagja a közösségnek, ne pofázzon bele! Ha nem ott laksz/adózol, nincs közöd hozzá, hogy kik intézzék az ország ügyeit! Ezért nem élhet aktív és passzív választójogával az az ausztrál állampolgár, aki hat hónapnál hosszabb ideje folyamatosan külföldön tartózkodik. Mit mondjak? Jogos!