Drámai fizetésemelés az állami vezéreknek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Drámai fizetésemelés az állami vezéreknek

2015. szeptember 16. - 16:16
0 komment

Magyarország jobban teljesít, de lehet más okból, a kormány egy hirtelen mozdulattal drámaian megemeli az állami vezérek fizetését.

 Annak, aki eddig 2 milliót keresett havonta, hamarosan bruttó 5 milliós is lehet az alapbére, plusz prémium és béren kívüli juttatások. Van, ahol ez éves szinten több tízmilliós pluszt jelent majd, de lesznek olyan vezetők is, akiknél nem hoz majd érdemi változást - írja az Index.

A keddi Magyar Közlöny szerint egyes állami cégek vezetőinek akár bruttó 30 millió forinttal is emelhetik a fizetését éves szinten, a magyarázat szerint azért, hogy közelítsék az állami béreket a piaci fizetésekhez.

Havi 5 millió alapbér

Hogy melyik állami cégvezetőnek pontosan mennyivel nőhet a fizetése, az több mindentől függ.

  • A pénzügyi szektorban havi bruttó 5 millió forint,
  • az energia-szolgáltatóknál és a stratégiailag kiemelt cégeknél havi 4 millió forint a legmagasabb vezetőknek adható alapbér,
  • a többi állami cégnél havi 3 millió forint lehet a havi bruttó.
  • Mellé kaphatnak még prémiumot is, az alapbér 20 százalékát.

A pontos fizetés függ a létszámtól, árbevételtől, a saját tőke összegétől és a mérlegfőösszegtől is, de azért a kisebb állami cégeknél is könnyen 2,5-3 millió forint lehet majd a havi bruttó. És mindebben a béren kívül adható juttatások - kajajegy, ruhapénz, céges kocsi, egészségpénztár, stb. - még benne sincsenek.

Mennyit keresnek most az állami vállalatok vezérei?

Ezt a cégeknek ugyan kötelező közzétenniük, nem minden esetben történik meg, és a honlapokon is jellemzően a legeldugottabb helyre teszik ki. 

Az alábbi táblázat az Index gyűjtése

cég vezető neve beosztása havi alapbére egyéb havi juttatás éves cafeteria bónusz
Magyar Posta Szarka Zsolt vezérigazgató 2.000.000 450000 + 212000    80%
Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Bérci Balázs ügyvezető igazgató 750 000       80%
MVM Zrt Baji Csaba vezérigazgató 2.000.000 10000 + bruttó bér 5.4% 432.000 80%
Tiszavíz Kft. Ötvös Pál ügyvezető igazgató 986.000       80%
Regionális Fejlesztési Holding Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató 1.700.000         
Főgáz Dr. Laczó Sándor vezérigazgató 2 158 000    286.300 42,90%
Győr-Sopron Ebenfurt Vasút Zrt Kövesdi Szilárd vezérigazgató 1.850.000    370.000 80%
Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. Dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató 1.531.200       55%
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Szabó Zoltán Attila vezérigazgató 1.750.000    Erzsébet utalvány 5000/hó, Szép-kártya 150 000/év 80%
Garantiqua Hitelgarancia Zrt. dr. Búza Éva vezérigazgató 1.900.000       max 80%
Exim Bank Zrt. Urbán Zoltán vezérigazgató 2.000.000 465.000 617.000 80%
Kisvállalkozás-fejlesztő Zrt. Dr. Jakab Csaba vezérigazgató 1.400.000 13. és 14. havi bér 1.100.000 80%
Magyar Fejlesztési Bank Zrt Nagy Csaba vezérigazgató 2.000.000    1.110.000 80%
MNV Zrt. Dr. Szivek Norbert vezérigazgató 2.000.000       nincs kitűzve

További értékes információkhoz juthat az index cikkéből >>>

 

(Címlapkép: A kép illusztráció 3 millió forintról. Ha a Posta vagy a Magyar Fejlesztési Bank vezére kivenné a bankból egy havi fizetését, az nagyjából pont így nézne ki. - Forrás: szamoljunk.hu)