h i r d e t é s

Egy ilyen fotóhoz hatalmas szerencse kell

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy ilyen fotóhoz hatalmas szerencse kell

2015. augusztus 12. - 14:09
0 komment

Vannak olyan természeti jelenségek, melyek megörökítése igen nehéz - ez is egy ilyen.

Greg McCown egy az Egyesült Államokban élő fotós, aki hosszú évek óta rengeteg időt tölt el azzal, hogy megörökíti az arizonai táj és természet szépségeit. Emberünk ezen idő alatt már rengeteg villámlást és számtalan szivárványt örökített meg, de eddig ezt a kettőt egy közös fényképre még nem tudta összehozni. Most azonban sikerült, és ez lett a végeredmény:

McCown elmondta, hogy hatalmas szerencséje volt a képpel, ugyanis a rajta látható villámcsapás volt az utolsó a vihar lecsillapodása után. A felvétel elkészítéséhez egy Nikon D600-as tükörreflexes digitális fényképezőgépet, egy 28-80 milliméteres objektívet és egy háromlábú állványt használt a fotós, a beállítások pedig a következők voltak: f8-as rekeszérték, 1/125 másodperces záridő, ISO50-es fényérzékenység és 28 milliméteres gyújtótávolság. A most nyomtatott formában áruba bocsátott fénykép olyan jól sikerült, hogy csak minimális utómunkát kellett végezni rajta, kicsit meg kellett vágni, le kellett szedni róla néhány porszemet és egy kicsit meg kellett emelni a kontrasztot.

 

technet.hir24.hu

Posted by SEJT on 2015. augusztus 12.