h i r d e t é s

Egy magyargyalázás margójára

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Egy magyargyalázás margójára

2020. július 30. - 07:01

 

A Slovan–Fehérvár felkészülési mérkőzésen nagyjából 500 néző volt jelen, de gyalázkodó bekiabálásokból így sem volt hiány.

Parázs csata volt - Forrás: TASR

Hat éven keresztül futballoztam: egy évet a diákoknál, négyet az ifiknél, egyet pedig a felnőttek között. Nagyfödémesiként ez idő alatt bejártam a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás különböző szegleteit, de az V. ifiligában azt is megtapasztalhattam, hogy milyen érzés a Nyitra környéki szlovák falvak otthonában pályára lépni. Utóbbiak esetében mindig felkészültem lélekben a magyargyűlölő rigmusokra, de valahogy azok végül elmaradtak.

Hatévnyi labdakergetés alatt „mindösszeˮ két alkalommal ütötte meg a fülemet nemzetiségemet érintő becsmérlés: az egyik a galántai járásbeli Hoste edzőjének szájából hangzott el, míg a másik magyargyalázást egy vietnámi ifista követte el, aki a szeredi B csapatban focizott. Mindkét élmény kellemetlen érzéseket vált ki bennem mindmáig, ugyanakkor egyszer sem éreztem azt, hogy ezekből az esetekből bármilyen komolyabb következtetést le kéne vonnom. Egészen keddig.

Kedden délután ugyanis felkészülési focimeccset játszott egymással Pozsonyban a Slovan és a MOL Fehérvár FC. A 2:2-es végeredmény ebben az esetben egy mellékes és sokadrangú információ, mivel a mérkőzés sokkal inkább emlékeztetett pankrációra, mint futballra. Alattomos könyöklések, eszetlen becsúszások és labda nélküli szabálytalanságok tarkították a meccset, nem túlzás azt állítani, hogy percenként. Bár az első durva belépő a Slované volt, a fehérváriak sem maradtak adósak, sőt, a korrektség jegyében le kell szögezni, hogy kamatostul adták vissza a hazaiaknak a fájdalmat. Miután Kružliak játékvezető az összes jelen lévő újságíró szerint túl sok durvaságot engedett és túl kevés lapot osztott ki, egyik csapat sem fogta vissza magát – 90 percen át aprították egymást a felek.

Amikor már épp elkezdtem reménykedni, hogy a hajrára talán megnyugszanak a kedélyek, jött két otromba fehérvári szabálytalanság, a Slovan pedig ezt nem nyelte le. A 90. percben az egyik ilyen eset után tömegjelenet alakult ki a pályán, és bár verekedésre nem került sor, lökdösődés és szitkozódás akadt bőven.

A játékvezető ekkor inkább gyorsan lefújta a meccset, a stadionban pedig zengeni kezdett a maďarské k*rvy – úgy, hogy nagyjából 500–600 néző lehetett jelen a mérkőzésen.

Ez a jelenség már megijesztett. Ebből a jelenetsorból már akarva-akaratlanul is levontam valamilyen tanulságot: hogy ezekben az emberekben nagyon mélyen ott van a magyargyűlölet. Hogy ösztönből, zsigerből jön. Hogy ez az elemi válaszuk egy könyöklésre vagy egy hátulról történt becsúszásra.

Ami a legfurcsább, hogy ez a skandálás ilyen formában sokkal ijesztőbb volt, mint amit a Slovan B-közép szokott előadni egy DAC elleni bajnokin. Itt most alig volt néző, és azok is szétszórva ültek – mégis betöltötték a rigmusok a majdnem üres stadiont, az enyhe visszhang pedig kifejezetten fenyegető volt.

Szomorúan ballagtam a buszmegállóhoz a mérkőzés után. Nem azért, mert az egyik paprikapiros arcú rendező bármilyen indoklás nélkül kizavart a stadionból, amíg a játékosokra vártam egy interjú reményében. Hanem mert ez egy olyan nap volt, amikor a futball a legcsúnyább arcát mutatta. 

Amikor a pályán lévő játékosok zöme leszerepelt sportemberként, a jelen lévő szurkolók többsége pedig emberként is.

Lencsés Zoltán / ujszo.com


 

h i r d e t é s