Egyesével hívták be a megyei elnököket a polgármesteri hivatalba
Az egykori játékos az április 17-i tisztújító küldöttgyűlés előtt a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt terveiről. - írja a vs.hu
A korábbi 206-szoros válogatott átlövő, Farkas Ágnes is jelölteti magát a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökének a jelenlegi elnök, Vetés Iván által utódjának javasolt Kocsis Máté mellett.
Az MKSZ elnöki posztjára pályázó Farkas Ágnes jelenleg a Vas Megyei Kézilabda Szövetség elnöke. „Nagyon sok feladata van egy megyei elnöknek is, és ez sokszorozódik egy teljes magyar szövetség elnökének, akinek nem jó, ha hetente csak mondjuk két órája van erre a feladatra, igenis képviselni kell az egész kézilabda-társadalmat, ha kell, itthon, ha kell, külföldön” – mondta erről. Az olimpiai és vb-ezüstérmes, Európa-bajnok egykori kézilabdázó csak pozitív visszajelzést kapott, miután bejelentette, hogy indul az elnöki pozícióért. „A közvélemény egyértelműen mellém állt, értették is, hogy milyen üzenetet szeretnék átadni, hogy ez egy demokratikus szövetség, hogy a tagok igenis tárgyalják meg, beszéljék meg azt, hogy milyen jövőképet és jövőt szeretnének maguknak,
és ne csak az legyen, hogy van egy ajánlott jelölt, aki úgymond nagyon jól fekszik ma a politikában, és hallgat. Semmit sem tudunk arról, hogy mi fog kialakulni, ha esetleg ő lesz az elnök
– árulta el a Sport TV Mai helyzet című műsorában. „Nekem nem volt semmi problémám a másik jelölt személyével, nem ez volt az elsőrangú ok, amiért előléptem, hanem mert nem láttam biztosítottnak Vas megyében azt a jövőképet, amit én felépítettem, meg magának a szövetségnek sem. Vetési Iván lemondásával kaptunk egy ajánlást, hogy legyen ő az elnök, és kérdések merültek fel nemcsak bennem, a többi megyei elnökben is – fogalmazott Farkas Ágnes, aki azt is elmondta, a másik elnökjelölt, Kocsis Máté által megnevezett szakembergárda már azután került előtérbe, amikor ő jelöltette magát. Válaszolt arra is, miért vállal olyan megmérettetést, amelyről nagyon sokan azt gondolják, hogy csak veszíteni tud rajta. „Én nem veszítek ezen, itt csak a sportág veszít, elveszíti úgymond Farkas Ágnes munkáját. Én azért is vállaltam ezt fel, mert vannak olyan értékrendek, amelyek szerint én élek. Többek között ez is bele kell, hogy tartozzon, az hogy elég alázattal és odafigyeléssel vagyok a sportágam iránt, amitől igen sokat kaptam.
Én nem egy régi játékos vagyok, aki gép, beáll a sorba, és csak bólogat, PR-fogásként felhasználják, hanem igenis szeretném, ha a véleményemet és a szakmai tudásomat használnák
– nyilatkozta, majd így folytatta: – Ez nem egy reménytelen dolog. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez egy demokratikus szövetség, itt igenis a tagoknak el kell mondaniuk a véleményüket. Igenis az a jó, ha nem egy irányvonalat vesz egy egész sportág háttere, hanem ha megvitatjuk, hogy erre tényleg szükség van-e. Azt látom, hogy a politika mögé bebújik egy szűk szakmai háttér, és így akarják érvényesíteni az ő elképzelésüket. Ha ezt én elfogadom, és nem vitatjuk meg, akkor mindig le fogják a gombócot nyomni az ember torkán. Lehet, hogy idősebb kollégák megszokták ezt, bólogatnak, és megeszik az ingyenebédet, de megfekszi a gyomrukat, és akkor már nincs mit tenni.”
Az esélyekről és az eddig kapott visszajelzésekről így fogalmazott:„Nagyon sokan ugyanígy látják, és ha bele is törődnek, vagy esetlegesen nem olyan egyenes a gerincük, mint mondjuk az enyém, és azt mondják, hogy most belenyugszunk, és legyen a másik oldal, akkor is támogatnak. Sajnos voltak olyan zöngék, és tényleg nem akarom e felé elvinni a beszélgetést,
de a megyei elnököket például egyesével behívták a polgármesteri hivatalba. Én ilyen eszközöket nem tudok alkalmazni, és nem is akarok.
Arra a kérdésre, mi változik akkor, ha nem ő nyer, úgy válaszolt: „Biztosan el kell gondolkoznom, hogy hogyan tudok létezni a továbbiakban, a sportágon belül is. Eddig sem volt konklúzió, eddig sem beszélték meg, mi legyen, nem igazán volt nyílt kerekasztal-beszélgetés. Nem hívott a polgármester úr, pedig tudta nagyon jól közvetítőkön keresztül, hogy nyitott vagyok arra, hogy megbeszéljük.
Hajlandó lettem volna még arra is, hogy esetlegesen visszalépek, de nem úgy alakultak az események, és nem afelé mentek, hanem mindent erőből próbált megoldani, és az összes sajtónyilatkozata is erre utalt.
Farkas ezzel szemben a szakma irányába próbálta felépíteni a kampányát, és egyáltalán nem akart politikai vonalon gondolkodni, hiszen
ez nem egy polgármesteri hivatal jövője, hanem egy egész kézilabda-társadalom jövője.
Amennyiben ő nyerné meg az elnökválasztást, a szövetség jelenlegi vezetésével folytatná a munkát, és továbbra is szolgáltató szövetséget vezetne. „Másfél éve egy kitűnő főtitkár van a szövetség élén, egy menedzsmenttípusú szövetséget hozott létre. Ezt az irányvonalat én követném, nem hiszem, hogy alá kell váltani egy százhússzal robogó vonatnak. Sportdiplomáciai vonalon is egy nagyon jó irányvonalat vett, ezt mindenképp folytatnám, a kézilabda tömegesítését nagyon fontosnak tartom.”