Pörgő gazdaságot, bivalyerős forintot vizionál a kormány

Tartósan 3 százalék körüli növekedés, növekvő foglalkoztatás, lassú ütemben leépülő államadósság és bivalyerős forint – ez a magyar kormány víziója az előttünk álló három évre, ezt fogalmazták meg az április 30-i határnapon Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban.

megtekintés

Az első hazai letöltendő büntetés homofób bűncselekmény miatt

Bár már 2008-ban törvénybe iktatta a Parlament, hogy akár letöltendő börtönbüntetéssel is sújtható, aki homofób indíttatásból követ el erőszakot, mégis most, 2015-ben volt az első eset, hogy a törvényhozás valóban komoly büntetést szabott ki egy atrocitással kapcsolatban.

megtekintés

Hatezer fölött a halottak száma Nepálban

Hatezer fölé emelkedett a nepáli földrengés halálos áldozatainak száma, a sérülteké pedig lassan a 14 ezerhez közelít – írja az MTI.

megtekintés

A Tesla egyetlen bejelentéssel forradalmasítja a napenergia-ipart

A nyilvánvaló probléma a napenergiával, hogy a nap nem süt éjjel

megtekintés

Durva adatok jöttek a magyar nyugdíjakról

Hiánypótló kiadvánnyal rukkolt elő a Költségvetési Felelősségi Intézet – elkészítette 2015-ös büdzsé közérthető prezentációját. Számos országban – például Fülöp-szigeteken - a kormány ezt magától elkészíti.

megtekintés

Mától lehet strandolni

Május elsején megkezdődik a strandszezon: a Dagály és Palatinus már várja a vendégeket, a többi strand egy hónap múlva nyit ki - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketingigazgatója az állami tévében péntek reggel.

megtekintés

Orbán durván beégette Lázárt

Orbán Viktor telefonon tegnap délután egyeztetett Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével és közölte vele: nem tervezi bevezetni a halálbüntetést.

megtekintés

Ki nem találná, hol és mit avatott Semjén

A keleti nyitás véget ért, de dübörög a déli. Semjén Zsolt is ott volt.

megtekintés

Buzgón faragják a várólistákat, mégse rövidülnek

Nagy erőkkel és sok pénzzel szabályozgatja a várólistákat az egészségügyi kormányzat, de az eddig bevetett eszközeivel a érdemi javulást a sorok rövidítésében még nem tudott elérni.

megtekintés

Hazug kutyák vagytok! – Megbuktatták a képviselők a Neptunt

Látványos és meghökkentő módon nem állt be a 15. kerületi képviselő-testület a megszüntetésre ítélt Neptun utcai Általános Iskola mögé.

megtekintés

Paks 2 - 1500 milliárdot adna a kormány magyar cégeknek

Megkezdték a hazai vállalkozások felkészítését, hogy minél többen be tudjanak kapcsolódni a 12 milliárd eurós paksi bővítésbe, s a forrás legalább 40 százaléka - 1500 milliárd forint - magyar cégekhez kerüljön - közölte Lázár János.

megtekintés

Magyarországon a minimum sem megy május 1-én

Május 1. a munka, pontosabban a munkások ünnepe csaknem 125 éve.

megtekintés

Nagyon változékony idő lesz a hosszú hétvégén

Május 1-én a kezdeti változékonyságot követően fokozatosan befelhősödik az ég, de viszonylag kevés helyen számíthatunk csapadékra.

megtekintés

Újra kitört a chilei vulkán

Ismét kitört a chilei Calbuco vulkán csütörtökön, az utóbbi hét napban immár harmadszor.

megtekintés

Szijjártó megúszta az ekézést, bullshitekkel villogott Martonyi

Valószínűleg érdekesebb lett volna egy szuperfüllel belehallgatni Martonyi János és a CEU rektora, John Shattuck négyszemközti beszélgetésébe a rendezvény előtt, mint nyilvánosan meghallgatni, hogy a volt magyar külügyminiszter mennyire nem kritizálja a jelenlegi külügyminisztérium munkáját, de így is beszédes volt a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy (CEID) szervezésében tartott találkozó csütörtökön.

megtekintés

Hülyét csinált magából a kormány halálbüntetés-ügyben

A kormánynak nincs eldöntött terve a halálbüntetésről, ezért kell róla beszélni az emberekkel - mondta Lázár János. Orbán Viktor nem tervezi a halálbüntetés bevezetését - mondta Lázár János. Ugyanazon a sajtótájékoztatón.

megtekintés

Ördögi párterápiát találtak fel

Ramani Durvansula, egy dél-kaliforniai pszichológus meglátta a lehetőséget a valamiért összerakhatatlannak és bonyolultnak tartott Ikea bútorokban.

megtekintés

E-diesel, a jövő üzemanyaga

Újabb hatalmas lépést tett az Audi az új, szén-dioxid semleges üzemanyagok fejlesztésének területén: a drezdai kísérleti üzemben elkezdődött a szintetikus Audi e-diesel üzemanyag termelése.

megtekintés

Kétszázezren fognak kijönni a magyar gyárkapuk mögül

Határozottabban, következetesebben, hangosabban kell a munkavállalói érdekeket megjeleníteni – állítja Kordás László, a ma legnagyobb, 180–200 ezer tagot tömörítő érdekszövetség, az Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

megtekintés

Ez tervezi a kormány 2016-ban - adócsökkentés, nyugdíjemelés jön

Jövőre a kormány a GDP 1,4 százalékának megfelelő összegben, vagyis mintegy 462 milliárd forinttal növeli a költségvetési kiadásokat.

megtekintés

Egy normális ember ilyet nem tesz

Meleg- és cigányügyben is fontos ítéletet hozott szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Három év letöltendő börtönt szabtak ki egy fiatal nőre egy Facebookon közzétett, uszító kép és egy, a 2013-as Pride-felvonulás „mocskos buzizó” ellentüntetőjeként elkövetett, homofób támadás miatt.

megtekintés

Oldalak