Ma lejár az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének fő határideje, a posta keddi közlése szerint csaknem 700 ezer devizahiteles levelet már átvettek az ügyfelek.
megtekintés
Ma a nagyon hideg reggelt követően napközben már a sokéves átlagnak megfelelő lesz a hőmérséklet, a felhősebb időben azonban csak este lehet kisebb csapadék.
megtekintés
A KDNP a keresztény elvek alapján következetesen védi az emberi életet, ezért elutasítja a halálbüntetés bevezetését – erősítette meg Rétvári Bence, a párt alelnöke a Válasz.hu-nak.
megtekintés
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint öt hónap alatt megbukott az új budapesti városüzemeltetési koncepció az egységes városigazgatósági holding létrehozásának elmaradásával.
megtekintés
Az előrejelzések szerint nem lesz olyan csodálatos idő a hétvégén, mint az előzőn, de ez nem befolyásolta a boros rendezvények szervezőit.
megtekintés
Kovács Zoltán kormányszóvivő közölte, a The Guardian szerdai, Orbán Viktorról szóló cikke csúsztatásokat tartalmaz, és nem is Orbán akarja napirenden tartani a halálbüntetést.
megtekintés
A Jobbik azt várja a kormánytól, hogy adjon menedékjogot a Magyarországon tartózkodó Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének, akinek előzetes letartóztatását szerdán rendelte el a román legfelsőbb bíróság.
megtekintés
Az MSZP majdnem köztársasági elnököt csinált belőle, most viszont már miniszterelnöki megbízott havi egymillióért.
megtekintés
A Baptista Szeretetszolgálat vezetője nem tart attól, hogy veszélybe kerülhet az a három munkatársa, aki segített kimenekíteni Tóásó Elődöt Bolíviából.
megtekintés
Április elején a UPC hálózatán, közel 1 millió internet-előfizetőnél az Rtl.hu és az Rtlmost.hu oldalak mellett az MTVA streamjei sem jöttek be, mivel a UPC durván megsértette a netsemlegességet, bár ők ezt váltig tagadták.
megtekintés
Hiába kerülnek nyilvánosságra naponta új információk a Quaestor-ügyben, a kérdések gyorsabban szaporodnak, mint a válaszok.
megtekintés
Elfogadta szerdán az Európai Parlament (EP) az Európai Szociális Alap módosítását, így a tagállamok 2015-ben egymilliárd eurót fordíthatnak a fiatalok foglalkoztatásának növelésére - közölte az EP sajtószolgálata.
megtekintés
A célkeresztbe vett multik megoldják a vasárnapi zárva tartás miatti átszervezési feladatokat, viszont a részmunkaidősök, diákok, valamint a magyar tulajdonú kis- és közepes boltok tulajdonosai, azok alkalmazottai a vesztes oldalra kerültek csakúgy, mint a turistákból élő belvárosi üzletek.
megtekintés
Ha a műszaki menedzser alapszak képzési színvonalát emelni tudják a felsőoktatási intézmények annak érdekében, hogy jobban pozícionált, jobb elhelyezkedési lehetőségeket biztosítson, akkor megmaradhat a szak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára szerdán Kecskeméten az MTI-nek.
megtekintés
Egy amerikai srác, James Kingston hasonlóan nem félős társával nézte meg magának a Los Angeles-i Sepulveda gátat, amit egyébként az időszakosan folyó Los Angeles River kiszáradt medrével több filmben is láthattunk már.
megtekintés
Itt szeretném minden tiszteletemet a köztévé hős riporterének, aki a 140 km/órás szél ellenére is megpróbált bejelentkezni az híradóban.
megtekintés
Roonie O'Sullivan ellen vizsgálatot indítottak, mert a snookeres egy olyan apró kis trükköt használt, ami a szabályok szerint tilos.
megtekintés
Antarktisz hátborzongató fagysivatagjai a Föld legszárazabb helyei, de a mélyen a felszín alatt élettel teli ősi vízhálózat rejtőzik – derítette ki egy friss vizsgálat.
megtekintés
Orbán Viktor támogatásának a megvonására szólította fel szerdán a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppártot (EPP) Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának elnöke.
megtekintés
„Magyarország nem riad vissza, ha az állampolgárai védelméről van szó”
megtekintés
Csütörtöktől teljes kapacitással üzemel a budapesti Déli pályaudvar, miután befejezték a felújítási, karbantartási munkákat a bevezető vágányokon, így minden elővárosi vonat a Déli pályaudvarról indul és oda érkezik - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
megtekintés