Korrupció gyanúja miatt májusban az Európai Bizottság elindította a kötelezettségszegési eljárás előkészületeit a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai fejlesztésével összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet.
A luxemburgi Jean Claude Juncker bizottsági elnök szerdai beszédében, a Parlament előtt bejelentette, hogy a Bizottság nem javasolja már a menekültek arányos elosztását az Unió miniszterelnökeinek - írja a B1 BLOG.
Szijjártó Péter külügyminiszter még csak komolytalan figurának, Orbán Viktor miniszterelnök viszont már egyenesen kommunistának nevezte Jean Asselborn luxemburgi külügyminisztert, aki Magyarország uniós kizárásáról beszélt.
Az alkotmánybíróságot korlátozó lengyel jogszabályváltozások veszélyeztetik a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot - áll az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott állásfoglalásban, amelyben a képviselők aggodalmuknak adnak hangot a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban.
Százhatvannyolc önkormányzat 5900 dolgozója vesz részt a polgármesteri hivatali dolgozók bérének emeléséért tartott, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett szerdai országos sztrájkban - mondta az érdekképviselet elnöke a kispesti polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatóján.