Tavaly elnyerte a Békéscsaba Szépe címet, most pedig újabb nívós megmérettetésre készül az afrikai származású, de Békéscsabán élő Blessing Agata Nmekini.
megtekintés
Kirepültek az akadémiáról a Felcsút 1996-os születésű növendékei.
megtekintés
Látogatók Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkjában a romániai, kelet-erdélyi Barcarozsnyón.
megtekintés
Szakképesítéssel nem rendelkező is árusíthat a 200 négyzetméter alatti, vasárnap is nyitva tartó egyes típusú üzletekben a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint.
megtekintés
Pénteken a sok napsütés mellett országszerte hőségre számíthatunk, csak néhol hozhat átmeneti felfrissülést egy-egy zápor, zivatar.
megtekintésPintér Sándor belügyminiszter módosító javaslatot nyújtott be a közfoglalkoztatásról szóló törvény megváltoztatása céljából, melynek lényege, hogy ha a munkavállaló felmond a munkahelyén, vagy ha állásából közös megegyezéssel távozik, akkor ezzel kizárja magát a közmunkaprogramból is.
80 iskolában szünteti meg a gimnáziumi képzést a kormány, az összes érintett intézmény vidéki.
megtekintés
Nem csitulnak a kormány bevándorlók elleni kampánya által keltett indulatok.
megtekintés
Közel 20 év után közvetít újra magyar válogatott labdarúgó-mérkőzést a népszerű riporter, Hajdú B. István, aki a szombati Finnország-Magyarország találkozóról jelentkezik majd élőben.
megtekintés
Lázár János szerint még véletlenül sem azért oldja fel a Fidesz a villanyoszlopokon elhelyezett oszlophirdetések tilalmát, mert néhány napja a kormányfőhöz közel álló Garancsi Istvánhoz kerültek eme jogok.
megtekintés
A Simpson család huszonhetedik évadjában lesz meglepetés bőven, többek között elválik Marge és Homer.
megtekintés
Az állam – egy adásvételi vita közepén – elszánta magát arra, hogy védetté nyilváníttassa a Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának a jelenleg Pákh Imre tulajdonában lévő darabját, a Golgotát.
megtekintés
Bíróságon ritkán hallható mondatokkal folytatódott csütörtök délután a Kúrián a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre (tész) ítélt Magyar László ügyében indult felülvizsgálati eljárás.
megtekintés
Faképnél hagyta a Nemzetközi Valutalap, az IMF küldöttsége csütörtökön püsszelben a görög delegációt az adósságválság rendezéséről folyó tárgyalásokon, mert úgy értékelte, hogy jottányit sem közeledtek az álláspontok.
megtekintés
Kádár Sándor őrnagy szerda reggel a kecskeméti repülőtéren a Magyar Honvédség meghibásodott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált.
megtekintés