Ha a rendszerben lába kél egy párszázezer forintos számítógépnek, vizsgálatot indítanak a kártérítési felelősség megállapítására, ám ha az utcára tesznek tíz-húsz embert, (vagy több ezret) akkor még dicséretet is kap a menedzsment, mondván, sikeresen "racionalizálta" a termelést, vagy a hivatalt. Prof. Lakatos Gyula írásának második része.
Régóta beszédtéma volt jogász körökben, hogy nincs az valahogy rendjén, hogy az előzetes letartóztatások ellen bejelentett fellebbezéseket olyan bírósági tanács bírálja el, aki később maga is ítélkezik az adott ügyben - írja a VISZKISDOBOZ Blog.
A harckészültség megőrzése érdekében a hideg időjárás miatt több intézkedést is tettek a határon szolgáló katonák munkavégzésének biztosítására, a többi között átalakították a szolgálat rendjét - közölte az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka szombaton Röszkén az MTI-vel.
Tűz ütött ki a táplánypusztai Dr. Piróth Endre Mentálhigiéniés Otthon egyik épületében szombat délelőtt, a tűzoltók elkezdték kimenekíteni az embereket - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délelőtt az MTI-t.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök konstruktívnak nevezte a hírszerzés vezetőivel pénteken lezajlott találkozóját, de hangsúlyozta, hogy véleménye szerint semmiféle hackertámadás nem volt hatással a választási eredményekre.