Vasárnapi bevásárlás Orbánéknál - így látják külföldön

A magyar gazdaságnak több mint 10 ezer munkahelyébe kerül, a magyar államkasszának pedig több tízmilliárd forintos bevételkiesést okoz a vasárnapi nyitva tartás két hete életbe lépett betiltása - írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

megtekintés

Balatoni szúnyogirtás: az állam egyelőre nem kereste fel az érintett önkormányzatokat

Áprilisban kell megkezdeni a szúnyogirtást, azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy a Balaton-parti  települések önkormányzatainak honnan lesz pénze megoldani a munkálatokat, hiszen még a tavalyi szúnyogállomány-ritkítást sem fizette ki az állam az ígéretek ellenére.

megtekintés

A III/III-as anyagok fele eltűnt 1989 óta

Az 1989-ben még elviekben kézzel fogható iratanyagnak több mint a fele egész egyszerűen eltűnt. Sajnos egészen biztos, hogy a dolog hátterében a mindenkori magyar politikai elit keze nyomát kell keresnünk, még akkor is, ha többen reflexszerűen Oroszország felé mutogatnak pártállástól függetlenül.

megtekintés

Pécsi szoborbotrány liszttel és mutyival

2014-ben leplezték le Pécsett Kligl Sándor Weöres-szobrát, melynek köztéri elhelyezése ellen már akkor látványosan tiltakozott Böszörményi István, aki transzparenssel jelent meg („Kligl Sándor Húzz el a szobroddal együtt”) az átadáson, majd liszttel öntötte le Kligl munkáját.

megtekintés

Lezuhant egy repülőgép Franciaországban

Egy Airbus A 320-as személyszállító repülőgép lezuhant Dél-Franciaországban.

megtekintés

Újabb pilisi túra az Alba túrakör szervezésében

Március 21-re hamisítatlan, 17 kilométeres tavaszi túrát szervezett az Alba túrakör.

megtekintés

Elegük lett a taxisoknak: lépnek az Uber ellen

Nem várnak tovább a hatóságokra, a kormányra, maguk veszik kezükbe a kezdeményezést a a taxisok.

megtekintés

Szijjártó még nem költözött be luxusvillájába

Nincs rá ideje, pedig ott fogadná az illusztris külföldi vendégeket.

megtekintés

A BBC is leadta a vasárnapi zárva tartásról szóló szerzeményt

Rigó Béla író, forgatókönyvíró a világhírű Szomorú vasárnap című dalra komponálta a vasárnapi zárva tartásról szóló szerzeményét.

megtekintés

Lázár: Nem találkoztam még olyannal, aki szerette volna, hogy a lánya vagy a felesége vasárnap dolgozzon

Megpróbáltunk a parlamentben utánajárni, hogy milyen alapon gondolják azt a kormánypárti képviselők, hogy a vasárnapi zárvatartást pozitívan fogadta a társadalom és a gazdasági élet.

megtekintés

Kíméletlen végrehajtás

Több millió forint értékű foglalás egy tizenkétezres adósság miatt.

megtekintés

Ismeretlen tettesek?

A gyanú szerint 150 milliárd forintos illegális kötvénykibocsátással a zömében kisemberek ezreit megkárosító Quaestor cégcsoport vezetőjét, bizonyos T. Csabát a mai napig nem hallgatta ki a rendőrség. - írja a lap

megtekintés

Megválasztották a világ legjobb whiskyjét

Ön melyik skót, ír, esetleg amerikai márkára gondol?

megtekintés

Előre, kurvák, gengszterek!

A Kiss Szilárd-sztori, III. rész

megtekintés

Az ország jobban teljesít?

Magyarország jobban teljesít.

megtekintés

Ez lehet Gesztesi Károly távozásának a valódi oka

A Bors információi szerint a pénz miatt romlott meg a viszony Gesztesi Károly és a TV2 között.

megtekintés

Mostantól ez a világ legfélelmetesebb országa

Egy ország, aminek a több ezer éves történelmében egyik bandaháború váltotta a másikat.

megtekintés

Úristen, jövő héten már itt a tavaszi szünet!

Nincs elég szabadnapja, és a nagymama se ér rá?

megtekintés

Vasárnapi zárva tartás: Lázár nem hátrál

A KDNP-s Harrach Péter viszont több kivételt szeretne.

megtekintés

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

Elemzők várakozása szerint a tanács csökkenti a nyolcadik hónapja 2,10 százalékos alapkamatot.

megtekintés

Orbán Viktor megígérte, pedig egyszer már nem jött be

A kabinet komolyan gondolja a 2016-os költségvetés idén nyári elfogadását – sőt a korábbi tervekkel szemben ez nem egy tömörített verzió lenne, hanem színes, szélesvásznú kiadás.

megtekintés

Tarlós István kimondta, amit hallani akarunk

"Azért küzdünk, hogy ne legyen dugódíj"

megtekintés

Oldalak