A MÁV-Start negyven darab motorvonat-pályázatát a Stadler nyerte meg végül. Az új szerelvények jórészt magyar, illetve Magyarországon gyártott részegységekből készül majd és, ha minden jól megy, nemsokára emeletes vonatokon csapathatunk majd egészen a reptérig. A Stadler KISS járműveinek alumínium kocsiszekrényeit, forgóvázait és fékberendezését is az országban gyártják. - írja a 888.hu.
Alig 24 órával azután, hogy forgalomba állt, már ki is kellett vonni a 3-as metró első felújított szerelvényét – adta hírül a Metróért Egyesület. Állítólag az ajtók helyzetét a sofőrnek jelző szoftver romlott el. Ez aligha terhelési hiba. - írja a hvg.hu.
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az LMP szóvivőjének a paksi atomerőmű bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdéseinek hitelesítését - közölte az MTI. A testület erről a keddi ülésén döntött. - írja az origo.hu.
Brüsszel a 21. században nem korlátozhatja az internet-hozzáférési szolgáltatást azzal, hogy nem engedi a kedvezményes áfakulcs alkalmazását, Magyarország pedig mindent elkövet azért, hogy bármely – a digitalizációt fontosnak tartó – tagállam alkalmazhassa a kedvezményes áfakulcsot – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium számolt be közleményben az MTI-nek kedden. - írja a gazdasagportal.hu.
A Magyarország uniós felvételi kérelmét 1994-ben benyújtó Jeszenszky Géza szerint egyedül vagyunk az Európai Unió tagjai között, akik mérkőzést folytatnak Brüsszellel. - írja a 444.hu.
Donald Trump elnök hamarosan önként távozhat hivatalából – ezt állítja egy befolyásos amerikai szenátor, aki tüntetők és a média előtt arra utalt, többet tud, mint amit elmondhat. Trumpot nem a Moszkvával való állítólagos összejátszás, hanem üzleti érdekeltségei teszik sebezhetővé.