h i r d e t é s
Egyelőre nem tudni, pontosan mi történt, de egy ember biztosan meghalt.
Négy autó ütközött a Ferihegyi gyorsforgalmin - számolt be az M1 Híradó riportere, aki legalább 6 sérültről tud, egyikük életveszélyes állapotban van.
Tamás Róbert írása a kolozsvaros.com oldalon.
Vasárnap sokfelé párásan, ködösen indul a nap, keleten pedig lesznek olyan tájak, ahol egész nap kitart a szürkeség - írja az Időjárás.hu.
Merjünk álmodni nagyot, de nem árt, ha olykor ébren vagyunk!
Az 56 éves férfi a gyanú szerint éveken át molesztálta a gyermekotthonban élőket - írja a Kemma.hu.
Gazdasági indokokra hivatkozva ellenzik egyes munkaadók a nagypénteki munkaszüneti napot - derül ki a Magyar Nemzet szombati összeállításából.
Szinte a teljes ellenzék közösen tüntet október 23-án. De csak szinte - írja pelikánjózsef a b1.blog.hu oldalon.
Vajna Timi a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapján fánkot osztogatott - írja a SZEGEDI KATTINTÓS Blog.
Egyes területekről evakuálták az embereket. A déli tartományokban tucatnyi légi járatot töröltek, és akadozik a vonatközlekedés is.
A lap újságírói nyílt levélben kérdezik a miniszterelnököt, hogy honnan van a jövőjükkel kapcsolatos információja - írja az Index.
Egy munkagép elkezdte mozgatni a földet tegnap délelőtt annál a homokfeltöltésnél, amire korábban a környékbeliek a bűze és valószínűsíthető szennyezettsége miatt panaszkodtak - írja a Délmagyar.hu.
Összerogyhat Budapest közlekedése, mivel a 3-as metrót kiváltó buszok beszerzése újra kudarcba fulladt, ám a vonalat leállítják, ha vészhelyzet alakul ki - írja a Vasárnapi Hírek.
A kvótakampány véget ért, ismét a mindennapok bajaira figyelnek az emberek, így 4 százalékkal többen összesen 66 százaléknyian elégedetlenek a kormány ténykedésével - derül ki a Publicus-VH méréséből.
Vizsgálóbizottságot állított fel az ENSZ az aleppói segélykonvojt ért, 18 halálos áldozattal járó szeptemberi légitámadás ügyében - jelentette be pénteken a világszervezet egyik szóvivője.
Szombaton főleg a nap első felében lehet még keleten további eső, máshol a többórás napsütés mellett csapadék nem valószínű - írja az Időjárás.hu.
Tucatnyi Quaestor-vezető és családtagjaik mentették ki a pénzüket a Quaestorból közvetlenül a brókercég bedőlése előtt - írja a blikk.hu.
„Semmi sem elképzelhetetlen” – nem cáfolta, de nem is erősítette meg a Hír TV-nek adott exkluzív interjúban Mészáros Lőrinc, hogy megvásárolná a Népszabadságot - írja a hirtv.hu..
Szeptember végére 58,6 milliárd forinttal tartoztak a magyar kórházak, az adósság csaknem kétharmadának, 33,4 milliárd forintnak 60 napon túl lejárt a fizetési határideje - írja a napi.hu.
Magyarországra érkezett Soros György, amerikai milliárdos. Az üzletember a Közép-európai Egyetem új rektorának beiktatásán vett részt és beszédet is mondott - írja a hvg.hu.
A Pallas Athéné Alapítványok az Európai Központi Bank észrevételeire tekintettel leépítik állampapír-portfoliójukat - közölték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai pénteken - írja a tozsdeforum.hu.
Meghökkentő listát közölt a DK, amely frappánsan mutatja Magyarország nemzetközi megítélésének 2006 és 2016 közötti változását - írja a propeller.hu.