h i r d e t é s

Fürdés, tisztálkodás

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Fürdés, tisztálkodás

2020. március 21. - 19:07

A Tahara, azaz tisztaság, tisztálkodás egy nagy fejezet az Iszlámban. Ez magában foglalja a fizikai és lelki tisztaságot.

Fotó: Ali Khodaei

Mielőtt a tisztálkodásra térnék, tisztázni szeretném, hogy rengeteg részt kihagyok. Kihagyom a tisztálkodásra, tisztításra használt vizek, tisztítószerek osztályozását, a szennyeződések fajtáinak megnevezését, melyekre más-más szabály vonatkozik. Nem részletezem külön a vízzel és homokkal történő mosakodást (tayammum). Valamint nem az ima előtti kötelező rituális bemosakodást (wudu), hanem a fürdést, teljes test megtisztítását tárgyalom. Ma ez a 21. század emberének megmosolyogtatóan egyszerűnek, triviálisnak tűnik, de ne feledjük, hogy a mi „fejlettnek” mondott kultúránkban is csak száz éve vált elfogadottá a kézmosás. Az is kiemelendő, hogy kultúra ide, vagy oda, járvány idején még mindig hangsúlyozni kell a kézmosás, tisztálkodás fontosságát. Lássuk, hogy emlékszik vissza Maimuna bint Harith a próféta (béke reá) egyik felesége az ő mosakodási szokásáról:

Maimuna hivatkozása:
Vizet helyeztem oda a próféta fürdőjéhez. Kétszer vagy háromszor megmosta a kezét, majd bal kezére vizet öntött és szemérem részeit megmosta. Megdörzsölte a kezét a föld felett (megtisztította őket), kiöblítette a száját, vizet öntve bele és kifújva azt, megmosta az orrát, megmosta az arcát, majd mindkét alkarját, majd vizet öntött a testére. Aztán egy másik helyre ment és megmosta a lábát.
Autentikus, szahih
Szahih al-Bukhari, Fürdés Könyve (Ghuszl), 257. Hadisz

Ez csak egy hadisz a sokból. Azonban mindegyik a két kéz többszöri megtisztításával kezdi, majd az orr, száj kiöblítésére tér. A fej, haj tisztítása után következik az arc, majd az egész test. A lábat, ami leggyakrabban találkozik az út szennyeződéseivel külön helyiségben tisztította le és utoljára. Tehát a láb szennye nem kerülhetett testére és mást sem fertőzhetett vele. Persze nem említettem itt az ülep és más testnyílások tisztítását, ami egy külön fejezet és korábban írtam róla. Maimuna visszaemlékezése azért is fontos, mert vele a halála előtti három évét töltötte a próféta, amikor az Iszlám gyakorlati szokásai már kialakultak, általánosan követettekké váltak.

Amint látható, az izoláció nem csupán ember-ember között, hanem testrészek között is fennáll, feltéve, ha betartják.

És itt jövünk el a mai nap kérdéséhez: mit dumálsz sejk? A koronavírus terjedése elől nem tudott kitérni sem Szaúd Arábia, sem Irán! Akkor mire jó ez a hadiszos Iszlámosdi?

A válaszom: nem csak a koronavírus elől nem tudott kitérni az Iszlám világ, hanem a kamaton alapuló bankrendszer, a környezetszennyezés és a globalizáció negatív eseményei elől sem. Tehát a felvetés jogos. Azonban az Iszlám elveinek tömeges szintű elárulása nem jelenti azt, hogy az elvek nem igazak! De megengeditek-e, hogy visszakérdezzek? Miért nem tudott kitérni Olaszország, a katolicizmus központja és Izrael, zsidó állam? Hogy lehetséges, hogy ezek mind, epicentrummá váltak? Ha ezen a síkon tárgyalom ezt a kérdést, akkor lehajtott fővel közlöm, hogy mi mind megérdemeljük a büntetést. Most derül ki, hogy papságunk, templomaink, mecseteink szart sem érnek. Ami ér valamit, az Te vagy magad és hited, amihez csak Te kellesz és Isten.

Ha más síkon tárgyaljuk a kérdést, akkor rajta, ott a média, kormányok, hatóságok intézkedései és kövesd azokat. Találd meg nyugalmadat, békédet abban, aminek elkötelezett híve vagy. Ha meg nincs nyugalmad, pánikolsz, tedd azt, de ezzel ne zavarj másokat.

Ha egyszer vége lesz a világszerte terjedő pánikhangulatnak és józan ésszel fogjuk értékelni a történteket, akkor rá fogunk jönni, hogy a koronavírus is, mint annyi más, rengeteg tanulságot hordoz. Az egyik talán az lesz, hogy amit Isten számunkra Útmutatásként leadott, nem hülyeség.

Címkék: