Stratégiára és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet kialakítására, valamint kormányzati és szakmai közmegegyezésre van szükség a sikeres lakáspolitikához, ez a terület ugyanis a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja, leszámítva az első Orbán-kormány időszakát - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a novekedes.hu oldalon hétfőn megjelent írásában.
A HVG szúrta ki, hogy 490 millió forintot kapott az Erzsébet-programból két, Mészáros Lőrinchez és Tiborcz Istvánhoz köthető hotel, amik kizárólag a programban részt vevők számára nyitottak ki tavaly nyáron – írja a 444.hu.
A kormány több mint egymilliárd forint többlettámogatást biztosít a tokiói olimpiára való felkészülésre, és több mint 100 millió forinttal emelte meg a doppingellenes feladatokra fordítható összeget - közölte a sportért felelős államtitkár szombati évnyitó sajtótájékoztatóján Budapesten.
Tavaly több ezer olyan lakossági bejelentés érkezett az adóhivatalhoz, amelyek egyes cégek vagy magánszemélyek kétesnek vélt ügyeire próbálták felhívni a hatóság figyelmét. A beadványok körülbelül harmada névtelen volt - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
Az orosz atomerőművek – a Roszatom állami konszern villamos energetikai divíziójához tartozó Roszenergoatom konszern leányvállalatai – újabb rekordot döntöttek a villamos energia termelésében. Az előállított villamos energia mennyisége 2019-ben meghaladta a 208,784 milliárd KWh-ot, ami azt jelenti, hogy nőtt az összteljesítmény és több mint 4,5 milliárd
KWh-val túlszárnyalták az atomerőművek a korábbi, 2018. évben elért 204,275 milliárd KWh rekordot.
A munkaerőpiac folyamatos változása miatt nehéz előre megmondani, milyen szakmákra lesz leginkább kereslet a jövőben, de az általános munkaerő-piaci trendekből és a törvényi változásokból következtethetünk arra, mely szakmákra mutatkozik majd nagyobb igény 2020-ban.
Magyarországon több százezer nő él mélyszegénységben. Nekik minden hónapban azzal a szégyenérzettel kell szembesülniük, hogy a menstruáció alatt nem tudják saját maguknak biztosítani a megfelelő higiéniai ellátást, zsebkendővel, különféle rongydarabokkal igyekeznek megoldani a helyzetet.
Az államháztartás központi alrendszere decemberben 452,7 milliárd forintos hiánnyal zárt, az év egészére ez 1219 milliárd forintot jelentett, ami 22,1 százalékkal haladja meg a 998,4 milliárd forintos éves előirányzatot közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.
Sajtóértesülések szerint 2020-ban a NAV visszamenőleg is ellenőrizni fogja a CSOK jogosultságot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki jogosulatlanul vette fel a támogatást, annak azt a jegybanki alapkamat ötszörösével terhelve egy összegben vissza kell fizetnie. Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője arról beszélt, a feltételeket egyáltalán nem lehetetlen betartani, ugyanakkor egy figyelmetlenség is elég lehet ahhoz, hogy valaki megszegje a szerződést.
A hazai kkv-k kezdik felismerni az online világot, tízből hét cég rendelkezik ugyanis saját weboldallal, egy jelentős részük pedig már a legnépszerűbb közösségi média felületen is jelen van – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség 2019 decemberében kétszáz cégével akart megállapodni az idei bérekről, de csak öttel sikerült. A minimálbér-emelés körülötti bizonytalanság miatt csúsztak a tárgyalások, de a kétségek ennél messzebbre nyúlnak.