Közülük 23 ezren halnak meg 50 éves kor felett, de még nyugdíj előtt. A korhatár emelésével egyre többen lesznek, akik nem érik meg a nyugdíjat, és arra sem számíthatunk igazán, hogy egészségesen megyünk nyugdíjba. - írja a 24.hu
Októberben is csökkent a német gazdaság magánszektorának teljesítménye a beszerzésimenedzser-indexek tanúsága szerint, ráadásul hat év óta először a foglalkoztatottság is mérséklődött, jelezve, hogy a legnagyobb euróövezeti gazdaság harmadik negyedévben tapasztalt lassulása áthúzódhat az utolsó negyedévre - írja az MTI.
A visegrádi országok vonatkozásában is a magyar állam kiemelkedő mértékben sarcolja az alkalmazottakat, az általa alkalmazott 33,5 százalékos teherrel szemben a lengyel dolgozóknak a bruttó bérük 23,73 százalékát, a cseheknek 18,14 százalékát, a szlovákoknak pedig 17,03 százalékát kell befizetni az államkasszába.
A HR szerepét az aktuális gazdasági helyzet döntően befolyásolja, így a jelenleg növekedési pályán lévő gazdasági környezetben a HR adminisztratív szerepköre egyre inkább eltolódik a stratégiai partnerség felé. Azaz a HR a döntési folyamatok legfelsőbb szintjére kerül – véli a K&H. A versenyhelyzet növekedése ugyanakkor operatív szinten is új, hatékonyabb eszközöket kíván a HR szakemberek részéről, amire a dolgozói igényekhez igazított, valamint a digitális HR megoldások adnak választ.
Jó hangulat uralkodik a kkv szektorban. A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg 15 ponton áll. A minimális változás ellenére a vállalkozások összességében optimistán tekintenek a következő egy évre, hiszen magasabb pénzügyi eredményeket várnak és a közterhek alakulásában is kedvező fordulatra számítanak, azonban a cégek egyre kevésbé számolnak uniós forrásokkal.
Ha szigorúan vesszük, akkor elbukja. Ha megengedőbbek vagyunk, akkor egy paraszthajszállal csúszik le attól az Orbán-kormány, hogy kipipálhassa a célját, teljesítse az egyik legrégebbi és az egyik legnagyobb vállalását. - írja az Mfor.hu
Negatív irányú trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac, a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint Budapesten már kínálati piac van kialakulóban és az emelkedő árak korszaka is véget ért; az irodabérleti piacon ugyanakkor töretlen a bizalom.
Ötödik alkalommal hirdette meg fiatal vezetőknek szóló pályázatát a Coaching Team Kft.; a felhívást október 17-én tették közzé a HR Festen. Az Év Fiatal Vezetője díjjal azokat kívánják elismerni, akik 40 éves korukig kimagasló eredményeket értek el vezetőként. A pályázat az úgynevezett leader szerep tudatos megélését, a vezetői képességek folyamatos fejlődésének igényét helyezi fókuszba. Újdonság, hogy idén a nevezések előtt ajánlásokat is fogadnak.
A munkavállalók 80 százaléka és a felsővezetők kétharmada is támogatja az otthoni munkavégzést – szűrhető le a Profession.hu legújabb felméréséből. A jelentős arányú pozitív hozzáállásban szerepet játszhat, hogy öt év alatt tetemesen nőtt az ezzel kapcsolatban tapasztalatot szerzők aránya. A válaszok szerint a cégeknél a távmunka lehetővé tétele számos területre jótékony hatással van, növeli például a munkavállalói elégedettséget és a lojalitást is, ami a jelenlegi munkaerőpiaci körülmények között hatalmas érték.
Nem csak adótanácsadókra, hanem bankokra, könyvelőkre és egyéb tanácsadókra is kiterjed az adóstruktúrák bejelentésének kötelezettsége – derült ki a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara és a Jalsovszky Ügyvédi Iroda október 10-i, közös szervezésű konferenciáján. És bár a bejelentéseket csak jövő évtől kell megtenni, az már tavaly nyár óta megkezdett ügyletekre is kiterjed. Ez pedig lehet, hogy okoz majd váratlan szituációkat a tanácsadók ügyfelekkel való kapcsolatában.
A külföldi piacra lépésben és az új technológiák bevezetésében látják a legnagyobb biztonsági veszélyt a vállalatok – állapítja meg a HFS Research és az EY 300 vezető biztonsági szakértő megkérdezésével készült kutatása. A jól bevált üzleti területek és megoldások védelmének elhanyagolása miatt viszont alaptevékenységük válik sérülékennyé.
Már-már közhelyszámba megy, hogy minden cég influencerrel akar reklámozni. De vajon tudjuk-e, milyen tényleges, kézzelfogható eredményeket nyújt ez a fajta marketing? Egy új szolgáltatás azt ígéri, hogy pontosan mérhetővé teszi az influenszer-kampányok hatását – így mind a cég, mind a megbízott véleményvezér pontos képet kaphat a munkája értékéről. A Befluence már most olyan piaci szereplőket tudhat a hívei közt, mint Kulcsár Edina, Tápai Szabina vagy Nagy Benedek (youtuber).
A jelek szerint az elmúlt másfél évben elindult világgazdasági lassulás egyre inkább eléri a Kelet-Közép-Európát is, ezért érdemes minden országnak mind a monetáris, mind a fiskális politikában válaszlépéseket előkészítenie mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Világbank washingtoni közgyűlésén.
Most 60 százalék egy közelgő recesszió esélye. Ha nem zárul konszenzussal a Brexit-saga, vagy hamarosan nem ér véget az amerikai-kínai kereskedelmi háború, nem lesznek stabilabbak a politikai rendszerek, akkor elkerülhetetlen lesz a 2008-hoz hasonló válság kirobbanása. Van tehát 40 százalékunk a krízis megakadályozására – állítja korunk egyik sztárközgazdásza, Steen Jakobsen. Ő az, aki ötből már két világégést előre megjósolt és szerinte amit most látunk, az még csak a kezdet. A jövőnket a pénzmennyiség, a pénz-és az energia ára, valamint a globalizáció határozza meg.
Az Index információi szerint, a XII. kerületben az egyik társasház lakói egy nyár végi hajnalon arra ébredtek, hogy valaki alaposan megszórta a kertet egy permetező drónról durva gyomirtóval. - írja a 168ora.hu.
Lefelé módosította a német gazdaság 2020-as növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány, csütörtökön bemutatott elemzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,5 százalék helyett 1 százalékkal bővülhet jövőre. A 2019-re adott 0,5 százalékos GDP-növekedési előrejelzésen nem változtattak.