h i r d e t é s

Háború készülődik Habony és Vajna között

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Háború készülődik Habony és Vajna között

2017. május 24. - 11:04

Szembekerülhet egymással, vagy osztozkodhat a helyi rádiók piacán Andy Vajna és Habony Árpád a következő hónapokban.

A filmügyi kormánybiztos érdekeltségébe tartozó Rádió 1 legutóbbi hálózatbővítése során ugyanis több olyan vidéki csatornát is magához kötött, amelynek reklámidejét hónapok óta egy sokak által részben a miniszterelnöki tanácsadóhoz kötött cég, a Radio Sales House (RSH) Kft. értékesíti - írja a Magyar Nemzet.

Habony vállalatának a lap szerint hároméves, exkluzív szerződése van partnereivel. Vagyis hiába szólal meg néhány héten belül ezeken a csatornákon a Rádió 1 műsora, a reklámokkal nem rendelkezhetnek Vajnáék. Így viszont üzletileg lényegében értelmezhetetlen a kormánybiztos csatornájának terjeszkedése, hacsak nem a piac szisztematikus fölosztására törekszik a két csoport.

A lap szerint ezzel a vidéki adók biztosan nem járnak jól: több, a hallgatók számára fontos helyi információkat közvetítő csatorna eltűnhet, másokat pedig anyagilag lehetetleníthetnek el. A helyi rádiók piacán emiatt egyre több az elégedetlen hang, sokan attól tartanak, gyakorlatilag „kicsinálják” ezt a területet.

A Nemzet múlt héten írt arról, hogy Andy Vajna cége, a Rádió 1-et üzemeltető Radio Plus Kft. helyi rádiók hálózatba kapcsolásával érhet el néhány hónapon belül lényegében országos lefedettséget. Utóbbi azt jelenti, hogy a társaság nem maga pályáz meg frekvenciákat, hanem már működő csatornákkal szerződik le, és bizonyos díj vagy reklámbevétel ellenében napi 20 órában ezeken is a Rádió 1 műsora szólhat. Vajnáék eddig saját budapesti sávjuk mellé 19 frekvenciát gyűjtöttek be így, de a folyamat vélhetően még nem zárult le.

Az ágazat szereplőit az zavarja a legjobban, hogy a médiahatóság minden korábbi hallgatólagos szabályt felrúgott a Rádió 1 számára vonzó frekvenciák pályáztatása érdekében. Többek szerint például már nem cél, hogy egy megyeszékhelyen csak két helyi kereskedelmi rádió fusson, pedig ez volt az, ami 2010 után rendet teremtett az addig szétaprózott és ezért fenntarthatatlan piacon. Ennél is nagyobb gond, hogy a médiahatóság több olyan pályázót is kizárt már apró hibák miatt a tenderekről, akik hosszú évek óta használt frekvenciájukért indultak újra a jogosultság lejárta után.

 

nepszava.hu