h i r d e t é s

Harrach a demokráciáról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Harrach a demokráciáról

2018. május 27. - 18:38

A liberális demokraták nem tartják be annak játékszabályait?

Különös gondolatot fogalmazott meg a lényegében csak a Fidesz katéterén működő Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője. Annál is inkább fonák a helyzet, hiszen Harrach sem valószínű, hogy a rendszerváltást követően született volna ősz hajú politikusként.

Így egy olyan ember akar demokráciáról beszélni, aki élete nagyobbik részében autoriter kormányzás alatt élt. Másfelől az is érthetővé válik, miért segédkezik egy ugyanolyan autoriter hatalom építésében oly serényen. Nem megy a demokrácia? Csináld ugyanazt, mint a rendszerváltás előtt és hallgattass el mindenkit, aki ez ellen szót emel.

Egyszerű recept, és láthatóan beválik.

"A politikai marketing mesterei felhasználva a piaci tapasztalatokat nem csak meggyőzni igyekeznek, de manipulálni is. Ez azoknál be is válik, akik még messze vannak a nagykorúságtól,"

jelentette ki. De a "legnagyobb veszélyt a demokráciára napjainkban azok jelentik, akik magukat liberális demokratáknak nevezik, de tesznek a demokrácia játékszabályaira." Harrach Péter elmondása szerint azokra gondolt, akik "véleménydiktatúrát valósítanak meg azzal, hogy tabukat gyártanak és liberális dogmákat fogalmaznak meg, amiket emberi jogi köntösbe burkolnak." Ezzel szemben a most kitalált

"kereszténydemokrácia a keresztény ember- és társadalomképre épül. Minden ember azonos méltóságából következik az egyén szabadsága és jogai. Ennek biztosítása a kereszténydemokrácia egyik feladata. Fontos szempontnak tartjuk, hogy a teljes embert tekintve tegyük ezt, ne ragadjunk ki egy-egy vonást és azt abszolutizáljuk, mint a liberálisok." /444.hu/

Különös szavak ezek egy olyan ember szájából, aki a felnőttkori önállóság eleven ellenségeként igyekszik a Fidesz-kormánytól függővé tenni minden állampolgárt. A kereszténydemokrácia kérdése megint csak érdekes, nézeteink szerint a döntés szabadsága és az egy igaz hit nézete között kibékíthetetlen ellentét húzódik.

A liberális eszme érdekes módon továbbra is a modernkori demokrácia alapja. Magyarán mindenki elfogadja, aki demokratikusan működik. Nem véletlen, hogy Németországban például konzervatív liberálisok is vannak. A játékszabályok megszegése – ha jól értelmezzük Harrach szavait – ezek szerint egyedül a kormány előjoga.