Karácsony visszavágott Gulyásnak: Azt a pénzt osztják el, amit elvesznek a fővárostól
Fenyegetést jelentenek az emberi és politikai jogok érvényesülésére a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében elrendelt korlátozások - figyelmeztetett többek között tucatnyi Nobel-díjas személyiség egy csütörtökön közzétett nyílt levélben.
Milan Lučanský rendőrfőkapitány augusztus 31-én távozik pozíciójából, és 30 évnyi szolgálat után elhagyja a rendőrség kötelékét is. Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter elégedett Lučanský döntésével, hiszen több dologban nem értett egyet a rendőrfőkapitánnyal.
Önkormányzati cég veszi át a parkolási üzemeltetést újbudán
Vételi ajánlatot tett az orosz Art Russe alapítvány Theodore Roosevelt amerikai elnök New Yorkban és Alekszandr Baranov, az észak-amerikai orosz települések kormányzója Sitkában (Alaszka állam) eltávolításra ítélt szobrára – közölte kedden az Interfax hírügynökség.
Miközben Romániában az idei érettségizők 62,9 százaléka pezsgőt bonthatott kedden az eredmények közzététele után, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Vrancea megyei alelnökének, Daniel Moroşanunak nem sikerült elérnie a sikeres vizsgához szükséges 6-os átlagot, a jelek szerint így nem mehet egyetemre sem – írja a Főtér.
Külső vizsgálatot kezdeményezett a gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyezések ellenőrzéséről kedden a Facebook, a cég a szakértők szerint így próbálja kifogni a szelet az ellene bojkottot hirdetők vitorlájából.
Gépek lélegeztetik őket.
Közel kétmillió euróból fejlesztik a szanazugi árvízvédelmi központot, a projektet magyar-román összefogással valósítják meg ez év végéig - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) közleményben az MTI-t.
Joe Biden, az amerikai demokraták várható elnökjelöltje Donald Trump amerikai elnököt bírálta és augusztus elejére ígérte az alelnökjelöltje nevét a kedden délután, 89 napi szünet után először tartott sajtótájékoztatóján.
Meglepően nagy a szám.