Roy Cooper demokrata kormányzóra fogja Donald Trump azt, hogy a republikános konvenciót nem tudják Észak-Karolinában tartani. Az igazi felelős valósában a koronavírus.
A Jászai Mari-díjas színművész 86 éves korában halt meg.
Magyarország kampányt indított, hogy helyreigazítást csikarjon ki egy sor külföldi sajtóorgánum illetve szakértők, politikusok részéről, mivel úgy véli, hogy azok megalapozatlanul bíráltak egyes, a járvány miatt elhatározott intézkedéseket.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont vezetésével jön létre a Nemzeti Virológiai Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc professzor, virológus szervez és irányít majd – erről pénteken tett bejelentést miniszter.
Futballmérkőzésekről, a munkahelymegőrző támogatásokról, a koronavírus-járvány miatt az önkormányzatokat érintő elvonásokról és a vasútvonalak fejlesztéséről is kérdezte az ellenzék a kormányt kedden az Országgyűlésben, az azonnali kérdések között.
A Penny Market Magyarország Kft. idén ismét elnyerte a „Megbízható Munkaadó“ címet, amellyel a munkatársaik munka- és életkörülményeiről példaértékű módon gondoskodó vállalatokat díjjazzák. Ezzel a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara immár másodszor ismerte el a cég felelős munkáltatói gyakorlatát.
Az idei Környezetvédelmi Világnap házigazdája, Kolumbia, arra figyelmeztet minket, hogy az egészséges, élőlényekben gazdag természet alapvető fontosságú az emberiség számára, éppen ezért mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk.
Nem szolgálná a város és lakóinak érdekeit a Hell Energy csoport ötcsillagos szállodája, melyet közvetlenül az Öreg-tó partján építenének fel - mondta a beruházás ellen tiltakozó sajtótájékoztatóján Tatán kedden az LMP társelnöke.