A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a koronavírus járvány miatti negyedéves szünet után , a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat.
A kialakult gazdasági helyzet rákényszeríti a vállalatokat arra, hogy megváljanak egyes üzletágaiktól – mutat rá az EY több mint 1300 felsővezető megkérdezésével készült globális felmérése. A tranzakcióból származó bevételeket a válaszadók cégük technológiai képességeinek javítására használnák fel, hogy fokozzák versenyképességüket.
Amerika visszatérése az űrbe címmel közvetíti a Discovery Channel és a Discovery Science a Space X által létrehozott Crew Dragon űrrakéta útját a Nemzetközi Űrállomásra. 2011 óta ez lesz az első utasokat is szállító űrrakéta Amerika történetében. Hazánkban június 14-én lesz látható a történelmi esemény a Discovery Channel és a Discovery Science csatornákon.
Megnövekedett az autóforgalom, érdemes felkészülnünk a visszaállásra
A MEZZO TV május 29-n 20.30-kor mutatja be minden nemzetközi platformján, így Magyarországon is a Concerto Budapest és Kremerata Baltica, Keller András, Gidon Kremer nevével fémjelzett és Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmjét.
Öt gyakori gondolati síkon történő önbántalmazás
Egy elegáns, szinte keret nélküli, 165 centis kép önmagában is vonzza a tekintetet, hát még ha bekapcsolva kiderül róla, hogy okostelevízió! Az LG legújabb, kétszeres dizájndíjas GX (Gallery) nevű készüléke valódi kiállítótermet varázsol az otthonunkból, miközben a legújabb okosfunkciók és az OLED technológia minden előnyét elhozza a nappalinkba.
A világban 5 millió 693 ezer 66-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 355 653, a gyógyultaké pedig 2 millió 350 ezer 88-ra emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
Horváth-Kovács Szilárd írása
3816 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 4 krónikus beteg
Új fogalmat tanulunk: “potenciális munkaerő-tartalék”
Olvasói levelet kaptunk "Szigetvár" címmel, amelyet változtatás nélkül közlünk.