Könnyen repülhet a büntetés, ha valakit a fizetős utakra terelnek le mondjuk egy lezárás miatt. Bár a törvény szerint ilyen esetekben nem kell útdíjat fizetni, de ez csak a legelső csomópontig érvényes: ezt nézik be nagyon sokan a szakértő szerint. - írja a Pénzcentrum
Több mint kétszer annyian haltak meg az idei év első félévében, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Inotai András professzor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének főtanácsadója szerint Magyarországon olyan zárványok keletkeztek, amelyek csak arra jók, hogy a népbutító kormányoknak négyévente két kiló lisztért szavazatot adjanak. Reményt csak a legutóbbi önkormányzati választás ad, ami halványan azt mutatja, kezdenek ébredezni az emberek.
A szervezők várnak mindenkit hétfőn egy sárga rózsával.
Továbbra is Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek Áder János köztársasági elnök – erről kedden tájékoztatta Kövér László házelnököt. De ki is Polt Péter? Akit ez érdekel, az interneten utánanézhet, mert a közösségi háló nem felejt.
ifj. Lomnici Zoltán mélyenszántó blogposzttal jelentkezett.
Nagyjából 600 ezer idős ember nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot. Bár számuk csökken, de azt senki nem teszi hozzá a kormányoldalon, hogy azért, mert meghalnak - idézte a Napi.hu Hegyesiné Orsós Évát, aki az ATV-ben beszélt a nyugdíjasok helyzetéről.
Már látszik, hogy vannak problémák, ezért felkértek egy független céget, hogy alaposan vizsgáljon át mindent – erről beszélt lapunknak adott interjújában Újpest frissen megválasztott ellenzéki polgármestere, miután elkezdték átnézni az eddigi önkormányzati szerződéseket. - írja a Magyar Hang
Most sok minden kiderülhet, valójában ki mellé állnak
Egy ősi vízgazdálkodási módszerrel működik
Az ellátási láncokban több ezer munkahely szűnhetne meg
Régi vágya volt az államnak egy mobilszolgáltató.
A Munkáspárt kormányra kerülése esetén népszavazást írna ki a brit EU-tagságról, azzal a választási lehetőséggel, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja - mondta csütörtökön Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője.