h i r d e t é s

Hírszerkesztő

Hírszerkesztő képe

Halálos szert adhatnak a betegnek a mentősök

Hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika. 

megtekintés

Közel kilencszáz határsértő egy nap alatt Csongrád megyében

888 határsértőt, köztük 83 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén hétfőn – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

megtekintés

A Zimmer Freire is vonatkozna a e-kassza

Az év végéig a magánszállásadóknak is át kell térniük az online pénztárgépek használatára, ami jelentős többletterheket ró majd rájuk. 

megtekintés

Trükközve emelhetett árat ismét a MÁV, most a Balatonnál

Siófokig 13 százalékkal drágult a vonatjegy az expresszvonatokat választó utasoknak, ugyanis kötelező lett a helyjegyváltás. 

megtekintés

Kövér László nagyon dühbe gurult az LMP tábláitól

Rögtön egy kisebb botránnyal kezdődött a parlament hétfői rendkívüli ülése. 

megtekintés

Vajon lesz a tikkasztó hőségben 40 fok?

Tovább fokozódik a hőség, már az ország jelentős részén 35 fok feletti maximális hőmérsékletekre van kilátás. 

megtekintés

Zombor szerint jelentős az elmaradás az egészségügyre fordított közkiadásokná

Magyarországnak jelentős elmaradása van az egészségügyre fordított közkiadásoknál és az egészségügyi béreknél - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 hétfő esti műsorában.

megtekintés

Hőségriadó! Elájultak az emberek a kánikulában

A tartós hőség miatt hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat is kiadta a legmagasabb fokú - piros - figyelmeztetést az egész országra.

megtekintés

Hendét három órán át faggathatták a Gripen-balesetekről

Zárt ülésen adott tájékoztatást Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség (MH) repülőinek a közelmúltban történt baleseteiről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában hétfőn.

megtekintés

Brokkoli krémleves

Egy olvasónk elkészítette és állítja, hogy ebben a nagy hőségben is igazán finom egy jó brokkoli krémleves.

megtekintés

Családbarát kormányzati kampány indul

Ősszel Családbarát ország címen indít kampányt a kormány.

megtekintés

Ennyiért kelt el Gattyán táskája

Megígértük. Megtettük. Elárvereztük kolléganőnk Gattyán Györgytől ajándékba kapott táskáját.

megtekintés

Füstöl a metró a Népligetnél

Az 3-as metró népligeti megállójánál leszállítatták az utasokat, mert füstöl a metró, tudtuk meg egy vs.hu olvasótól.

megtekintés

„Szégyellik magukat” az utasok előtt rongyos ruháik miatt a vasutasok

Több száz vasutas szakadt, régi, elhasznált ruhában teljesít szolgálatot.

megtekintés

Titkos B-tervvel készülnek a görögök

Athén új javaslattal áll elő kedden az euróövezeti partnerekkel tartandó rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozón – ebben állapodott meg Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő.

megtekintés

Az energiagyógyászat titka, és hogy miért nem beszélnek ennek fontosságáról!

A technikai fejlődés előretörésével az emberiség egyre inkább eltávolodik azoktól a jelenségektől, amelyek tudományosan nem megmagyarázhatók.

megtekintés

Önpusztításban tényleg nagyon jó a magyar

Másfél évszázada ugyanabba a kelepcébe sétálunk bele, időről időre hasonlóan önsorsrontó forgatókönyv érvényesül a társadalomban. 

megtekintés

Miért jelölt be, ha nem is ismerem? 7+1 tipp az online bizalomért

Az online közegben alapvetően hátrányból indulnak a kapcsolatépítések - hiszen nincs meg a személyes interakció, nem halljuk a másik fél hangját, nem látjuk reakcióit, testbeszédét. Ismerős az a szituáció, amikor egy vadidegen ember bejelöl egy közösségi oldalon, és ódzkodunk visszaigazolni, mert nem tudunk róla semmilyen információt? 

megtekintés

Oldalak