h i r d e t é s
A Dunántúl nyugati, délnyugati részein csak lassabban oszlik fel napközben a köd, de ezt követően országszerte folytatódik a derült, napos idő.
Békés lesz az időjárás október utolsó napjaiban, érdemes lesz kimozdulni a szabadba.
Október utolsó napjai ugyan továbbra sem tartogatnak változást az időjárás jellegével kapcsolatban, de a reggelre kialakuló ködfoltok, és a csípős hajnalok azért jelzik már, hogy közel a november.
Szerdán ugyan felhősebben indul a nap, de délutánra sokat javul az idő. A hét második felében sem történik nagy változás, sőt, kissé még melegszik is a levegő!
Nyugaton, majd a középső tájakon megnövekszik a fátyolfelhőzet, keleten napos marad az idő.
Kitart a nyugodt, szárzad, de kissé hűvös idő.
Marad a napos, száraz és hűvös időjárás a következő hétre is.
Egyre több napsütés és hideg reggel várható.
Pénteken vonul át felettünk a jelentős lehűlést hozó hidegfront, szórványosan eshet is! A hétvégén pedig tovább hűl az idő, erősebb fagyok megjelenésére is lehet számítani.
Csütörtökön erős, viharos délnyugati széllel még meleg levegő érkezik, de estefelé a hidegfront is ideér, ami a következő napokra erős lehűlést hoz!
Eleinte még erőteljes délies áramlással meleg levegő érkezik hazánk fölé, pénteken viszont fordul a kocka!
Kellemes őszi napra készülhetünk.
Napról-napra enyhül az idő, a hét közepén már nagy területen mérhetünk 20 fok feletti hőmérsékletet.
A következő napokban nyugodt, csendes időre számíthatunk időszakos felhősödéssel, és egyre emelkedő hőmérséklettel.
Felhősen indul a hétvége, azonban délután már napos, gyengén felhős, igazi kiránduló idő valószínű. Lassan ismét átlagoshoz közeli, a jövő hét közepén pedig már átlag feletti hőmérséklet lesz jellemző.
Pénteken átmenetileg ismét megnövekszik a felhőzet, de a hétvégén már elkezdődik egy lassú melegedés.
Csütörtökön változékony, az átlagosnál még mindig hűvösebb idő lesz, de a némi napsütés javít majd a hőérzeten. A hét második felében lassú melegedés kezdődik.
Szerdán további lehűlésre, változékony időre kell készülni, ezt követően pedig egyre többfelé megjelennek a reggeli fagyok!
Kedden megélénkülő széllel még az eddigieknél is hűvösebb levegő érkezik térségünkbe, de a napsütés kissé javíthatja a komfortérzetet.
Hétfőn eleinte még a vasárnap érkezett front okoz délen további esőt, a felhőzet is csak kevés helyen vékonyodik el. A hűvös idő még napokig velünk marad!
Vasárnap ismét egy front okoz felhős, többfelé csapadékos időt, és a hőmérséklet is alacsony marad.
A sokévi átlagnál legalább 5-6 fokkal hidegebb időre számíthatunk a következő napokban.
Pénteken inkább már csak délen várható további eső, de a hűvös idő még napokig velünk marad. A derült tájakon reggeli fagyok is előfordulhatnak!
Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az ország délnyugati felén jelentős csapadék várható. Péntektől pedig további néhány fokot gyengül a nappali felmelegedés mértéke.
Lehűlésre, csapadékra, kifejezetten rossz időre kell készülnni az ország legnagyobb részén. A lehűlés pedig tartósnak bizonyul!
A nap első felében túlnyomórészt derült, száraz időnk lesz, majd délután nyugat felől magasszintű felhőzet vonul fel a Dunánt
Hétfőn is lehetnek reggel ködfoltok, de napközben az előzőekhez hasonlóan az átlagosnál melegebb időre készülhetünk.
Az ország nagyobb részén tökéletesen alkalmas lesz kinti tevékenységre vasárnap - de még a jövő hét első két napján is folytatódik a napos, meleg idő. Markáns változás kedd este kezdődhet.
Ismét egy kiváló hétvége következik időjárási szempontból. Az összképet szombaton kisebb területen makacskodó párásság és rétegfelhőzet, vasárnap erősebb déli szél árnyalhatja.
Elhagyja hazánkat kelet felé a csapadékos időjárást okozó hidegfront, mögötte nyugodtabb időre számíthatunk a hét hátralevő részében.
Hidegfront érkezik, aminek a hatására egyre csapadékosabbra fordul az időjárásunk.
Szerdán már ismét egyre több felhő jelenik meg az égen, a hőmérséklet is tovább csökken kissé.
Eleinte több helyen eshet, majd napközben sokfelé csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap.
Az északkeleti tájakon, illetve délelőtt átmenetileg a Dél-Dunántúlon számíthatunk naposabb időre, máshol általában sok lesz a felhő, keveset látjuk majd a napot.
Vasárnap tetőzik a hőmérséklet, helyenként a 27, kis eséllyel a 28 fokot is elérhetjük!
A szél mérséklődik, a felhőzet csökken, a hétvége már a napsütésről fog szólni.