h i r d e t é s

Ismét üdülési jogos visszaéléseket vizsgál a GVH

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét üdülési jogos visszaéléseket vizsgál a GVH

2022. február 02. - 11:15

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két céggel és egy civil szervezettel szemben is eljárást indított, mivel valószínűleg megtévesztik azokat, akik üdülési joguktól szeretnének megválni - közölte a hatóság az MTI-vel szerdán.

Forrás: Femina

A nemzeti versenyhatóság eljárást indított a BFCS Kereskedőház Kft.-vel, a BIÁS Trade Kft.-vel (kt.a.) és az Üdülési Jog Károsultak Érdekvédelmi Szövetségével szemben, mivel gyaníthatóan megtévesztő tájékoztatásokat nyújtanak az üdülési jogok értékesítésével kapcsolatban. A GVH múlt ősszel tett közzé fogyasztói figyelmeztetést, mivel a hozzá érkező piaci jelzések arra utaltak, hogy egyes vállalkozások ismét félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési joggal rendelkezőket.

A most vizsgált kereskedelmi gyakorlatok a tavalyi figyelmeztetésben szereplő viselkedésmintát követik: a tulajdonosokat telefonon keresik meg azzal, hogy magánszemély vásárolná meg az üdülési jogot, majd az érintett cégek készpénzt ígérnek a jogosultságért - ehelyett azonban vélhetően pénzre nem váltható kreditekben fizetnek egy zárt vásárlási rendszerben, melynek eléréséért az ügyfeleknek számos jogcímen kell költségeket fizetniük. Az üdülési jog tulajdonjogának átruházása emellett valószínűsíthetően nem történik meg, így annak - sok esetben jelentős - éves fenntartási költségei továbbra is az attól megszabadulni kívánó fogyasztókat terhelik - ismertetik.

A GVH eljárás alá vonta az Üdülési Jog Károsultak Érdekvédelmi Szövetségét is, melynek tevékenysége feltehetően pusztán arra szolgál, hogy elnevezésével a cégek elnyerhessék a felkeresett ügyfelek bizalmát.

A hatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. A fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak és minden esetben megfontolt, tudatos döntést hozzanak.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - közölték. (MTI)