„A válság üzenete egyszerű: az olyan életmód, amely megpróbálja felülírni a Teremtést, megpróbálja kisajátítani azt a saját önző céljai számára, meg fogja bosszulni magát” – vallja Róna Péter. A karantén miatt Somogy megyei birtokán ragadt oxfordi közgazdász professzorral történelmi pesszimizmusáról, a liberális rend kudarcáról és a válságos idők lehetséges kimeneteléről is beszélgetett a Mandiner.
A főváros vezetése a Városháza egyik szárnyába fogadja be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idejére azokat a hajléktalan embereket, akik vállalják a karantént, miután a csepeli elöljárók tiltakoztak a kerületben kialakítandó hajléktalanszálló miatt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Sokan nagyon nehezen bírják a bezártságot, amelynek hosszú távon komolyabb pszichológiai, és mentális hatásai is lehetnek. "Ez a helyzet lélektani szempontból egy válság, így a mentálisan legjobban összerakott embert is kibillentheti az egyensúlyából" – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel pszichológus.
Miután világszerte kijárási korlátozások léptek életbe a koronavírus miatt, szinte borítékolható volt, hogy rövid időn belül megugrik majd a bűnügyi statisztikákban a családon belüli erőszak esetek száma.
A Pesti úti Idősek Otthonában a szerdai tisztiorvosi ellenőrzés során azért nem találták ott az intézmény szerződött háziorvosát, mert karanténba helyezték - írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán, a fővárosi kormányhivatal közleményére reagálva.
Vasárnap este kapta a hírt a hvg.hu, hogy a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete által működtetett Madridi úti hajléktalanszállóról kilenc lakót szállítottak kórházba a hétvégén pozitív koronavírus-teszttel. - írja a 168ora.hu.
Moszkvában az összes vírusos légúti fertőzöttet Covid-19 gyanújával fogják kezelni, és kiterjesztik rájuk a bírságolást is a hatósági házi karantén megsértéséért - közölte a TASZSZ hírügynökség az orosz főváros polgármesteri hivatalára hivatkozva.
A Büntetés-végrehajtási Intézetek Országos Igazgatósága (ANP) és az igazságügyi minisztérium április nyolcadikán kommunikációs kampány keretében tett közzé egy videoklipet, amelynek célja otthonmaradásra buzdítani az állampolgárokat. - írja a plakatmagany.transindex.ro.
Bár Svédország sem áll jobban azoknál az európai országoknál, ahol már megvetette a lábát a koronavírus (a kb. 10 milliós országban közel 4000 a fertőzöttek száma és emellett eddig 146 halálestet regisztráltak), mégsem léptettek életbe karanténintézkedéseket. - írja a transindex.ro.