Qusayy később a Mekkai városállam hivatalait négy fia között osztotta fel. Ők voltak: Abdi Manaf és Abd ad-Dar, akik közül Abdi Manaf volt a tehetségesebb és még atyja életében egész Arábiában nevet szerzett magának. Abdi Manafnak négy fia volt: Hashim, Abdi Shams, Al-Muttalib és Naufal. Ezek közül Hashim volt Abdul Muttalib apja, ő pedig a Próféta nagyapja. Hashimnak ötlött fel az először, hogy a keleti országokat Arábián keresztül vezető kereskedelmi utak kössék össze Szíriával és Egyiptommal. Ezzel az Arab klánok ellátása is biztosítva lenne, amellett Mekkát a zarándoklaton túl, kereskedelmi központtá is lehetne fejleszteni. Ez az idő egybeesett a Perzsa Szaszanida birodalom expanziójával és az északi kereskedelmi útvonalak bekebelezésével. Mindez felvirágoztatta a dél Arábiai karavánutakat, melyek keletet a Vörös tenger partvidékén keresztül Szíriával és Egyiptommal összekötötték. Más Arab törzsekkel szemben Quraish mellett szólt a Kába felügyelete. Adósai voltak Quraishnek, amiért minden zarándokról nagylelkűen gondoskodtak Hadzs idején. Megbecsültségük miatt nem féltek attól, hogy Arábiában karavánjaikat kifosztják, vagy bármi kellemetlenség érheti őket az úton. Azok a törzsek, melyek területén áthaladtak, nem fogadtak el tőlük fizetséget, amit másoknak ellenben felszámoltak. Hashim hosszú távú tervvel állt elő, melybe bevonta három fivérét. Ő maga a Szíriai Ghassanita királlyal alakította ki kereskedelmi kapcsolatait, Abdi Shams az Abesszin Négussal, Al-Muttalib a Jemeni nemesekkel, Naufal pedig Irak és Perzsia kormányaival. Üzletük pezsgett, felvirágzott. A négy fivér híresség lett, a kereskedelemben kikerülhetetlenekké váltak és "Aszhab al-Ilaf", azaz összhang gazdáinak nevezték őket, mert valóban sokat tettek a törzsek közti koordinációért és jó viszonyért.

Mivel üzleti életük Szíriával, Egyiptommal, Irakkal, Perzsiával és Abesszíniával nem csak gazdasági, hanem kulturális és civilizációs előnyöket is hozott, olyan felemelkedést idéztek elő, mellyel egy más Arab törzs sem büszkélkedhetett. Evilági szempontból ők lettek a legvagyonosabb klán, Mekka pedig az Arab félsziget legfontosabb kereskedelmi központjává nőtte ki magát. Ők ismertették meg és terjesztették el az Irakból származó cseréplapokat és az abba vájt kalligráfiát, melyet későbbiekben a Korán feljegyzésekor használtak. Egy törzsben sem volt annyi írástudó, mint a Quraishben. Ezért a Próféta (béke reá) megjegyezte: „Quraish az emberek vezetője.” (Musnad Ahmad: Marwiyat Amr bin al As). Ali bin Baihaqi Hadisza szerint a Próféta egy alkalommal így szólt: „Az Arabok vezérlete először a Himyarok kezében volt (Jemen), majd Allah megvonta tőlük és Quraishnek adta.” Amikor Abraha inváziója megindult Mekka ellen, Quraish gazdasági fellendülése csúcsán volt. Ha Abrahának sikerült volna elfoglalnia Mekkát és elpusztítania a Kábát, akkor Quraish és a Kába feledésbe merültek volna. Szertefoszlottak volna az Iszlám előtti Arábia kultuszai, Quraish nevét elnyelte volna a történelem és az ismeretlenség ködébe veszett volna. Abesszínia előretörése Mekka felé, felbátorította volna a Perzsákat a kereskedelmi útvonalak megszerzésére, mivel ők teljes kontrolt akartak gyakorolni Szíriára. Ha ez bekövetkezett volna, Quraish maradékai szétszóródhattak volna a sivatagban, ahogy Qusayy bin Kilab előtt volt. De Allah megmutatta hatalmát, madárrajokat küldött, melyek kavicsokat zúdítottak az Abesszin seregre és elpusztítottak 60.000 támadót. Mekka és Jemen között bolyongott és dőlt ki úton-útfélen a had, míg végzete el nem érte. Az Arabok Kábába vetett hite megsokszorozódott, Quraish becsülete, méltósága magasabb szintre emelkedett. Az Arabok meg voltak győződve arról, hogy Allah kegyébe vette őket, ezért Arábia minden részéről félelem nélkül indultak ide karavánok, melyek sértetlenül meg is érkeztek. Senki sem érhetett hozzájuk ártó szándékkal. Aki Mekkába tartott, legyen az Quraish, vagy más, védelmet érzett maga felett.