h i r d e t é s

Károsabb az édesítőszer, mint eddig gondolták

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Károsabb az édesítőszer, mint eddig gondolták

2023. március 01. - 07:23

Egy új tanulmány szerint megnöveli a sztrók és az infarktus esélyét, ha valaki eritritet használ - A kutatás ellentmond az évtizedes tudományos vizsgálatoknak. 

Forrás: Csipetke Csomagolásmentes bolt

Összefüggésbe hozható a vérrögképződéssel, a sztrókkal, a szívinfarktussal és a halállal az eritritol (vagy eritrit) nevű cukorpótló, amelyet hagyományosan édesítésre használnak – írja a CNN.

A cukoralkohol kis mennyiségben pl. a körtében, a dinnyében és a szőlőben is megtalálható, nagy mennyiségben azonban főként főzéshez és sütéshez használják, édesítőereje ugyanis 60-80 százaléka a közönséges cukornak. 

„A kockázat mértéke nem volt szerény” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Stanley Hazen, a Cleveland Clinic Lerner Kutatóintézet kardiovaszkuláris diagnosztikai és megelőzési központjának igazgatója.

A Nature Medicine című folyóiratban hétfőn közzétett tanulmány szerint a szívbetegségek már meglévő kockázati tényezőivel, például cukorbetegséggel rendelkező embereknél kétszer nagyobb volt a szívroham vagy a szélütés kockázata, ha vérükben a legmagasabb volt az eritritol szintje.

„Ha a vér eritritolszintje a felső 25%-ban volt az alsó 25%-hoz képest, akkor körülbelül kétszer nagyobb volt a szívroham és a stroke kockázata. Ez egy szinten van a legerősebb rizikótényezőkkel, például a cukorbetegséggel” – mondta Hazen.

A tanulmányban bemutatott további laboratóriumi és állatkísérletek kimutatták, hogy az eritritol a jelek szerint a vérlemezkék könnyebb alvadását eredményezi. A vérrögök elszakadhatnak, és a szívbe juthatnak, ami szívrohamot, vagy az agyba, ami sztrókot okozhat.

„Ez mindenképpen riasztó jelenség” – mondta Dr. Andrew Freeman, a National Jewish Health, egy denveri kórház kardiovaszkuláris-megelőzési igazgatója, aki nem vett részt a kutatásban.

„Úgy tűnik, hogy az eritritol használata vérrögképződési kockázatot jelent” – tette hozzá Freeman. „Nyilvánvalóan további kutatásokra van szükség, de az óvatosság jegyében egyelőre érdemes lehet korlátozni az eritritol használatát az étrendben.”

A tanulmányra reagálva a Calorie Control Council, egy iparági szövetség a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy „a tanulmány eredményei ellentétesek az évtizedes tudományos kutatásokkal, amelyek szerint a csökkentett kalóriatartalmú édesítőszerek, pl. az eritrit biztonságosak, amint azt az élelmiszerekben és italokban való felhasználásukra vonatkozó globális szabályozási engedélyek is bizonyítják” – írta Robert Rankin, a tanács ügyvezető igazgatója egy e-mailben.

„Az eredményeket nem szabad az általános népességre vetíteni, mivel a felmérésben résztvevőknél a szív- és érrendszeri események kockázata már korábban megnövekedett” – tette hozzá. (rtl.hu)