h i r d e t é s

Kásler Miklós elmondta, hogy az Árpád-házi dinasztia 4500 éve, a mai Afganisztán északi részén alakult ki

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kásler Miklós elmondta, hogy az Árpád-házi dinasztia 4500 éve, a mai Afganisztán északi részén alakult ki

2020. július 10. - 16:32

 

Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, Budapesten.

A European Journal of Human Genetics nemzetközi tudományos lapban jelent meg az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján címmel tudományos publikáció kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kásler Miklós ismertette: Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd kétezer évvel ezelőtt már az "Árpádok" családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el. A miniszter nagyon valószínűnek nevezte, hogy a dinasztia és a kísérőnépek innen folytatták tovább az útjukat.

"Ezek a kutatási eredmények számos további kérdést vetnek fel" - fogalmazott Kásler Miklós, aki megjegyezte: ezekkel az eredményekkel lehet vitatkozni, de csak érvekkel és tényekkel, azonban nem lehet azokat megkerülni.

A kutatásban többek között a publikációt jegyző Nagy Péter orvos humángenetikus, a Praxis Genomics LLC igazgatója, Szentirmay Zoltán patológus, az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrumának korábbi vezetője, Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának vezetője és Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének professzora is részt vett. A miniszter köszönetét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak aki engedélyezte a mintavételt és a vizsgálatok elvégzését.
Kásler Miklós a vizsgálatok módszertanáról a többi között elmondta: sikerült meghatározni az "Árpádokra" jellemző DNS-szakaszt a III. Bélaként meghatározott férficsontvázból vett mintában. Mások mellett sikerült beazonosítani II. (Vak) Béla csontvázát is a Mátyás-templom altemplomi szarkofágjában eltemetett maradványok között - tette hozzá.

A miniszter úgy folytatta, hogy az ezt követően zajlott vizsgálatok az "Árpádok" DNS-ét alcsoportokra bontották, aminek eredményeképpen "térben és időben" is el tudták helyezni őket a történelemben. A dinasztia az ókori Baktria, a mai Afganisztán északi területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt - hívta fel a figyelmet Kásler Miklós.

A tárcavezető a dinasztia vizsgálata mellett "legalább ennyire fontos" kutatási iránynak nevezte a populációgenetika vizsgálatokat. A témában Neparáczki Endre olyan megállapításokat tett, amelyek "döntő mértékben" befolyásolják a magyarság eredetének kérdését - hangsúlyozta Kásler Miklós arra is kitérve, hogy a tizenegy tudományos igazgatósággal működő Magyarságkutató Intézet "összegyűjtötte mindazt, ami a magyar eredettel kapcsolatos".

Tevékenységüket méltatva azzal zárta szavait, hogy az intézet "rendkívül magas tudományos színvonalon, mindenféle prekoncepció nélkül, csak a tudományos eredményekre alapozva korrekt véleményeket, elképzeléseket fogalmaz meg. (MTI)


 

h i r d e t é s