h i r d e t é s

Kecskeméti RC: öt új játékos érkezik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kecskeméti RC: öt új játékos érkezik

2020. június 25. - 16:05

A két távozó után öt új játékos szerződtetését jelentette be a Kecskeméti Röplabda Club (KRC) Extra-ligás férficsapata. A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a csapatot továbbra is Dávid Zoltán edző irányítja.

A kecskeméti csapatból a 20 éves Pesti Marcell a szlovén OC Hoce gárdájánál folytatja, Gacs Dániel pedig a Kistexthez távozott.

    “Az első évben, amikor edző voltam, csak magyar játékosokkal szerettem volna dolgozni, de sajnos a magyar piac nem adja meg ezt a lehetőséget, így mindig kellett három-négy négy külföldit. A mostani szezonra egy meghatározó játékost szerettem volna feladó posztra igazolni, ami sikerült is a kaposvári Kaszap Tamás személyében” – mondta Dávid Zoltán edző, aki hozzátette: Kaposvárról érkezett a sokszoros válogatott, rutinos Nagy József és Gebhardt Norbert (MAFC).

    Mint elhangzott:  a fehérorosz center, a 2,06 méter magas Aljakszej Rabeka és a korábban Fehérváron szereplő, kétméteres brazil Renan Salton is a KRC-ben szerepel az őszi idénytől.

    “Tapasztalataim szerint fiatal játékosokkal csak részeredményeket tudunk elérni, mert nincs meg a megfelelő tapasztalatuk, mentalitásban ingadozók, ezért is döntöttünk rutinosabb játékosok leigazolása mellett” – fogalmazott Dávid Zoltán, aki egy olyan profi szemléletű csapatot szeretne, amelynek tagjainál elsődleges a röplabda és a győzelemre törekvés minden egyes mérkőzésen.

    A KRC tulajdonosi körét képviselő Stopp Imre hangsúlyozta: minden feltétel adott lesz Kecskeméten egy sikeres szezonhoz. Kiemelte: nem lesz másodedzője a csapatnak, a szakmai munkát egyedüli vezetőedzőként Dávid Zoltán irányítja. Hozzátette: a csapat ezzel a kerettel bármit elérhet, de nem elvárás a bajnoki cím. Stopp Imre bejelentette: a KRC hazai mérkőzéseit ingyen látogathatják majd a szurkolók.

    Az első Extra-ligás találkozót szeptember 19-én, 17 órakor játssza a KRC a Pénzügyőr ellen.

 

sportkatlan.hu