h i r d e t é s

Kétszer küldték haza a Honvédkórházból, miközben agyhártyagyulladása volt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kétszer küldték haza a Honvédkórházból, miközben agyhártyagyulladása volt

2018. november 29. - 06:33

A 19 éves Mosó Csengét júliusban utalta be háziorvosa a Honvéd kórház sürgősségi osztályára, mert sugárban hányt, erősen fájt a feje, és a füle. - írja a 444.hu.

Illusztráció: zoom.hu

Ekkor járt először a kórházban, mióta fájdalmai voltak, de

5 óra várakozás után hazaküldték azzal, hogy tuti csak valami vírus

Csenge állapota nem javult, olyannyira, hogy fokozatosan lebénult a jobb arca, ezért 6 nappal később családjával visszament a kórházba, ahol újabb 

5 óra várakozás után az ügyeletes rá se nézett, nem is látta a Csengét, érdemi vizsgálat nélkül ismét hazaküldték. 

A lány bal arca is lebénult, ezért ismét az ügyeletre siettek. A Honvédkórházban harmadik alkalomra végül, 

12 óra várakozás után mintát vettek a gerincvelőjéből, ebből derült ki, hogy vírusos agyhártyagyulladása és Lyme-kórja van

Csengét rohammentő vitte a László-kórházba, ahol egy hónapig kezelték. A betegség miatt nem tudott leérettségizni, 20 kilót hízott a szteroidoktól, bal szemét egy időben le kellett ragasztani, mert az arcbénulástól nem tudta becsukni. Azt mondta az RTL riportjában, hogy sokat gondolt a halálra, olyan fájdalmai voltak. 

A család betegjogi képviselőhöz fordult, aki vizsgálatot kért a tisztifőorvostól. A Nemzeti Népegészségügyi Központ áprilisra ígérte a vizsgálat lezárultát, a család akkor dönt a jogi lépésekről.

444.hu