h i r d e t é s

Kovács Zoltán mesterséges intelligenciától kapott pofont

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kovács Zoltán mesterséges intelligenciától kapott pofont

2023. március 21. - 06:31

Nem azt sikerült bizonyítani, amit szeretett volna.

A Twitteren viszonylag gyakran alakul ki vita Daniel Freund, a Zöldek Magyarországgal sokat foglalkozó EP-képviselője és Kovács Zoltán nemzetközi sajtókommunikációért felelős államtitkár között. Most is valami ilyesmi történt, csak mesterséges intelligenciával kiegészítve.

Freund arról posztolt, hogy íratott egy rapszámot a korrupcióról Magyarországon, ami nagyjából úgy sikerült, ahogy gondolnánk. A ChatGPT alapvetően a korábban sokszor előforduló adatok és szófordulatok alapján generál szöveget, így előkerül benne, hogy Orbán Viktor a saját embereivel tölti fel a bíróságokat, elhallgattatja a kritikusait, fociklubokat és luxuskastélyokat épít.

Erre válaszként Kovács Zoltán is íratott egy dalt a ChatGPT-vel, ami Freundról szól. Azt mellékelte hozzá, hogy a ChatGPT egy bullshitgenerátor, amit szerinte a dal is bizonyít.

A dal viszont, amit a mesterséges intelligencia írt, arról szól, hogy Freund az igazságért és a szabadságért harcol, és gyakorlatilag végig dicséri.

Erre az a magyarázat, hogy a ChatGPT a szövegeit az interneten elérhető forrásokra építi fel, innen deríti ki, kiről mi a vélemény, majd ezt szintetizálja. Kovács viszont ezzel azt bizonyította, hogy Freundról alapvetően sokkal jobb véleménnyel van az interneten elérhető összes szöveges tartalom, mint Orbán Viktorról. (24.hu)