Kitört az Etna, Szicília vulkánja, kedd este 21.27-kor a szigetet a Richter skála szerinti 4,4-es erejű földrengés rázta meg. A tíz másodpercig tartó rengéseket Palermóban, Cataniában, Szirakúzában és Ragusában is érezni lehetett.
A New York Times-ban mondja el véleményét Robert Gates, az USA egykori hadügyminisztere. Gates republikánus és demokrata elnök alatt is szolgált vagyis kifejezi a washingtoni konszenzust, mely Trump előtt nem pártosan ítélte meg az Egyesült Államok stratégiai érdekeit.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania a United Airlines egyik 200 utast szállító járatának, miután egy férfi rosszul lett, és végül életét is vesztette az út során. A helyzetet súlyosítja, hogy szinte biztosan koronavírus-fertőzött volt – írja a TMZ.
Minden idők legsúlyosabb kibertámadását fezték fel néhány nappal ezelőtt Amerikában, bár számtalan részletre fény derült, és azt is rebesgették, hogy állhat a hátterében a támadásnak, hivatalos forrásból eddig nem hangzott el Oroszország neve.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombat délután a Karmelita kolostorban fogadta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Nagy többséggel elfogadta csütörtöki plenáris ülésén az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a zárszámadás megtagadásának, bizalmatlansági indítvány és külön bírósági per indításának belengetésével igyekszik rászorítani Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt arra, hogy már 2021. január elsejétől maradéktalanul alkalmazza a hatályba lépő jogállamisági rendelet minden betűjét.
Az Európai Parlament (EP) kétségbe vonja az Európai Tanács (ET) azon nyilatkozatának érvényességét, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárás alkalmazhatóságát az Európai Unió Bíróságának jóváhagyásáig – szerepel abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Unió hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról fogadott el csütörtöki plenáris ülésén az EP.
Deb Haaland indián származású kongresszusi képviselőt jelölte leendő kormánya belügyminiszterének Joe Biden - közölte csütörtökön a megválasztott amerikai elnök átmeneti stábja.
A koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént tartanak Lengyelországban december végétől január közepéig - jelentette be Adam Niedzielski egészségügyi miniszter. Közlése szerint szilveszterkor is kijárási korlátozásokat vezetnek be.