Romániában ismét emelkedni kezdett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma: kedden két hete először ismét ötezer fölé ugrott az esetszám, az utóbbi héten pedig több fertőzést jegyeztek fel, mint a megelőző hét napon.
Japán dühösen reagált kedden, hogy Oroszország felállt a béketárgyalásokból és kiszálltak a közös gazdasági projektekből a vitatott hovatartozású Kuril-szigeteken, miután a japán kormány szankciókat vetett ki Moszkvára Ukrajna lerohanása után, írja a Reuters.
Az orosz és az ukrán delegáció 90 perces videohívást tartott hétfőn, és a munkacsoportok a nap folyamán folytatják a megbeszéléseket – közölte egy ukrán illetékes a The Guardian beszámolója szerint. David Arakhamia, az ukrán küldöttség egyik tagja azt mondta, egész nap dolgozni fognak.
Három dologra is nemet mondott a magyar kormány Brüsszelben: az orosz energia embargójára, a légtérzárra és a békefenntartó misszióra. Ugyanakkor a külügyminiszter szerint Brüsszelnek pénzt kellene küldeni, mert az EU helyett látja el az ország a menekülteket.
Az infláció csökkentését, a munkahelyek védelmét és a lengyel cégek támogatását célzó, "Putyin-ellenes pajzsnak" nevezett gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be pénteki sajtókonferenciáján Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Az új német kancellár, Olaf Scholz egy politikai identitás nélküli koalíció élén áll, és egy sor olyan ellentmondást kell feloldania, amelyeket elődje ügyesen megkerült: Párizs és Berlin eltérő nézetei Európáról és a biztonságpolitikáról; a Kínával és Oroszországgal való kapcsolat, amelyek nélkülözhetetlen ügyfelek és beszállítók, de ellenfelek az értékek tekintetében...
Miközben Orbán Viktor miniszterelnök azt hangsúlyozza, hogy Magyarország nem keveredhet bele az ukrajnai háborúba, az orosz sajtóban Budapest bár akaratlanul, de már részt vesz a konfliktus egyik, nem elhanyagolható aspektusában: az információs hadviselésben. - írja az Index
Több közösségi oldalon kering egy videó, melyen egy amerikai önkéntes, Henry Hoeft, azt állíja, hogy pokolian bántak vele az ukrán hatóságok, miután az országba utazott, hogy részt vegyen az oroszok elleni harcokban.
Egyelőre nincs hivatalos megerősítés – sem az oroszok, sem az ukránok oldaláról –, de nagyon úgy néz ki, hogy az orosz hadsereg cirkálórakétával kilőtte a világ leghíresebb mesterlövészét, „Walit”, aki március 4-én Kanadából érkezett az ukrán ellenállók megsegítésére.