h i r d e t é s

Lázár megszólalt az EP döntés kapcsán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár megszólalt az EP döntés kapcsán

2017. május 18. - 07:09

Nem is csoda annak tükrében, hogy a Fidesznek sikerült az EU története során először kiprovokálnia azt, hogy az Európai Parlament indítványozza a tagállamokkal szembeni szankciós intézkedéseket előíró hetedik cikkely alkalmazását.

Forrás: MTI

Bár vitatott nézet, ettől még tény marad, hogy nem a magyar nép ellen tett lépés ez, hanem a magyar kormányt rendreutasító intézkedésről van szó.

Annál is inkább, hiszen az EP ez ügyben felszólaló képviselői egyetlen alkalommal sem mulasztották el méltatni a magyarokat. Más szóval, döntésük során élesen elkülönítik a kormányzatot az egyserű emberektől.

Amiről persze a Fidesznek teljesen más a véleménye. Érthető is, hogy előbb a külügyek ifjú titánja, Szijjártó Péter, majd a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János is szükségét érezte megmondani a „tutit”.

„A kormány egyedül nem tud győzni a brüsszeli centralizációs törekvésekkel szemben, ezért fontos a választópolgárok támogatása.”

Ez nagyon érdekes kijelentés annak tükrében, hogy a megosztottságról éppen a Fidesz gondoskodik immár csaknem fennállása óta. Nem kevésbé vitatható a helyzet, hogy „centrális erőtér szükségességével” éppen Orbán Viktor kampányolt még ellenzékiként.

Hogy mi köze lehet az EP döntésének Soros György szájízéhez rejtély, de gyanítjuk, hogy Lázár sem tudja, de a kormány által alaposan megbolygatott jelenlegi közhangulatnak tökéletesen megfelel.

Bónusznak Rétvári Bence Vácon tartott beszédének illusztris kijelentését is érdemes megemlítenünk:

„Jelenleg a korábbinál is nagyobb szükség van arra, hogy kiálljunk Magyarország mellett."

E kijelentéssel kénytelenek vagyunk egyetérteni, hiszen ez az a pillanat, amikor az ország érdekében félre kell tennünk ellentéteinket és abban a közösségben kell maradnunk és helytállnunk, amelynek jóindulatát, mint nép élvezzük. Nem nehéz eldönteni, vajon Orbán Oroszországtól való függősége lenne a jóindulat jele, vagy az Unió életszínvonalunk; oktatásunk, egészségügyünk fejlesztésére adott – noha a Fidesz által közel egészében lenyelt – támogatása.