"Kedves „kolléganő”, én nem fogom önt ribancnak nevezni. Mások megtették ezt a Facebookon, bizonyára rosszulesett önnek, megértem."

- olvasható a 168óra oldalán.

A levél a következőkkel folytatódik:

Nem tudom, miért tette, amit tett, miért gáncsolta el a kisgyerekét magához ölelő apát, miért rúgott bele menekülő, kétségbeesetten rohanó emberekbe, de ne féljen: tombolását én nem minősítem. Azon gondolkodom, hogyan juthatott idáig.

Igen, kedves „kolléganő”, egyszerűbb lenne önt bárminek nevezni, de én inkább a múlt héten megjelent „civil szövegen” töprengek, amelynek szerzője azon tűnődött: lehet-e – a „szeretet parancsa szerint” – szeretni a gyűlölködőt? Én beérném rövid válasszal: nem lehet. Ám az ön rugdosására reagáló kommentek azt is mutatják: lehet megvetni, viszolyogni, undorodni, ájuldozni, vagy – és ez a legborzasztóbb! – lehet sajnos felbőszülve visszagyűlölni.

Arról van szó, kedves „kolléganő”, hogy önt nem csak egyetlen alpári jelzővel illeti a világháló ingerült népe. A női nem szégyenének is nevezik, brutális náci kurvának, kápónak, papucsállatnak, aljasnak, primitív dögnek, mindennek, ami elképzelhető és ami elképzelhetetlen. Valamennyi lesújtó vélemény itt aligha idézhető, de ezt a kicsi csokrot most kénytelen vagyok átnyújtani önnek.

Fotó: 168ora.hu

Szeretném ugyanis világossá tenni: ezekben a jelzőkben is ott van az a fölhabzó indulat, amely ugyanúgy fékezhetetlen, ahogyan az ön röszkei tombolása is csillapíthatatlan volt, kíméletlen és gátlás nélküli.

Kedves „kolléganő”, én nem fogom önt ribancnak nevezni. Csak – ki tudja, miért? – eszembe jutnak a tavaszi kormányplakátok. Például ez: „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket!” És: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” Ne feledkezzünk el erről sem: „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”

Valami azt súgja nekem, hogy az ön karaktere és „kultúrája” is bele volt kalkulálva ebbe a kreatívnak gondolt, idióta kommunikációs stratégiába. És azoké is, akiknek elfojtott rasszizmusát, sovinizmusát és idegengyűlöletét egy szál gyufa is belobbanthatja, nem kell hozzá se tudatszűkítésre szakosodott média, se országvédőnek hazudott óriásplakát. Játszótérnek handabandázásra ott a világháló.

Azokról a „nagyonmagyar”, de magyarul se tudó játszótársairól beszélek, kedves „kolléganő”, akik a Facebookon így nyilvánítanak véleményt: „Géppuskát kéne bevetni ez ellen a honfoglaló, tetves csürhe ellen.” „Muszály (!) lesz tanulnom a koralt (!) ha élni szeretnék.” „Mindet lelőni a francba.” „Betuszkolnám őket a vonatba, lehegeszteném az ajtókat, ablakokat aztán hagy (!) pácolódjanak.” „A Jobbik szólicsa (!) fel a kormányt, hogy mondjanak le és a natót (!) vessék be a határok védelmében.” „Bombát b.sznék az összes közé.” „Szarházi terrorista horda.” Van olyan „hölgy”, aki kiáll ön mellett: „A fejére is rá kellett volna, hogy tapodjon!” Egy „úr” azt üzeni: „Nagyon bátor, minden tiszteletem.”

Kedves „kolléganő”, nem is értem, hogy a szélsőjobboldali N1TV miért megy szembe a saját rajongó nézőivel, miért nem büszke arra, hogy bátor munkatársa igazán látványosan adta elő az oly mulatságos menekültrugdosást. Kisberk Szabolcs főszerkesztő ugyanis feltűnő sietséggel kiadott egy rövid közleményt: „Az N1TV munkatársa a mai napon elfogadhatatlanul viselkedett a röszkei gyűjtőpontnál. Az operatőr munkaviszonyát rendkívüli felmondással a mai napon megszüntettük. Az ügyet részünkről lezártnak tekintjük.”

Ez valóban egyszerű, kézenfekvő, gyors megoldás. Ők a maguk részéről az ügyet lezárták, felejtsük el. Ám egyfelől az ön viselkedése nehezen felejthető, másfelől azt gyanítom, hogy a maga akciója csak gyengéd kezdőrúgás volt ahhoz képest, ami ebben a helyzetben és ebben az országban most következik.

Igaz, vannak a szívtelenséggel szembeszegülő civilszervezetek, vannak fáradt, de még mindig fáradozó, segítő önkéntesek, vannak emberséges adományozók, befogadók, és itt van például a pannonhalmi főapát, aki papnak, embernek, értelmiséginek és hazafinak is példamutató. Hála az égnek van olyan budapesti pap, aki így szólt híveihez a vasárnapi misén: „A szeretet parancsa kétezer év óta érvényes. Tud valaki arról, hogy az elmúlt napokban Jézus itt járt, és a parancsolatot érvénytelenítette?!”

De van persze más is. A bíboros csak „diszkréten” segít, mert nem akar „embercsempész” lenni. A püspök engedelmességet színlelve bólogatja a plébániákat befogadásra felszólító pápát, de valójában hárít és nyilatkozik: a Szentatya nincs tisztában a magyarországi helyzettel. A miniszterelnök tovább építteti a drótkerítést, katonaságot mozgósít. Keletre azt süvölti: Ne gyertek!, Nyugatra meg azt: mi sem varrjuk a nyakatokba a cigányainkat, adottságnak vesszük, hogy együtt kell élni velük. Közben a szélsőjobb orgánumok örök harckészültségben álló főuszítói már helyeselnék, ha valaki kiadná végre azt a nyavalyás, de egyértelmű tűzparancsot. Szeretném hinni, hogy ez nem történhet meg, de tartok attól az első rossz mozdulattól, amire muszáj lesz fegyvert rántani.

Kedves „kolléganő”, én utóbb sem fogom önt nyilvánosan ribancnak nevezni, de jobb, ha nem tudja, mit gondolok. Önről és társairól. Meg azokról, akiket nyilván eszményít, csodál, akikre fölnéz, és akik szerintem az ön bűnét is hamarosan megbocsátják. Tudja, miért? Mert ők „segítették” magát idáig, mert a lelkek deformálásában ők a bűnösök.

168ora.hu (Címlap: Fotó: 168ora.hu)