Sokakban felmerülhet a kormány által múlt héten bejelentett egészségügyi béremelési tervek és az azt követő felháborodás kapcsán a szokásos magyar gondolatmenet:
"Mit elégedetlenkednek ezek; úgysem dolgoznak; bunkók a beteggel; meg sem érdemlik; tudta, hogy ennyit fog keresni, minek ment ápolónak; és az elhíresült Cser Ágnes-féle legalja megnyilvánulás: "Aki ezen fanyalog, annak azt tudom mondani, hogy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi az ötszörös és tízszeres jövedelmet."

Az egész intézkedés célja láthatóan megint a megosztás, a társadalom és ezen belül még a szakma különböző csoportjainak is az egymás ellen hergelése, hogy véletlen se álljunk ki egyszer végre egységesen a mindenkori vérszívó kormányaink ellen, hogy azt mondjuk: 
Elég, dolgozom, tehát jár a megbecsülés!
Valójában a magyar dolgozók nagy többsége alulfizetett, anyagi gondokkal küzd, 2-3 helyen dolgozik és az egész élete egy végeláthatatlan, reménytelen küzdelem: az otthonért, a család fenntartásáért és biztonságáért, a mindennapi létért.
Magyarországon ez egyre inkább és egyre többek számára szélmalomharc. Van, aki marad és küzd, van, aki mindent felad és külföldre megy dolgozni.
6 évig voltam ápolónő. Már nem vagyok az, mert sikerült még az előtt eljönnöm, mielőtt belőlem is csak egy kiégett, örökké álmos és fáradt, fásult nővérke lett volna; mielőtt a lelkem belehalt volna a sok borzalomba, emberi tragédiák sorába, ami egy kórházban koncentráltan ömlik az ember nyakába és csak ömlik és semmi, de semmi nem kompenzálja ezt. Sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülés.
Egy életre belém égett az a hat év, és ha a még mindig kitartó ápolókollégáim küzdelmeit látom – olvasom, összeszorul a szívem.
Főleg, ha arra gondolok, mennyire nem érti ezt az, aki soha nem állt ott az ágy mellett hajnali 3-kor, hullafáradtan egy folyosónyi beteg életének felelősségével a vállán.
Az alábbi gondolatok egy kolléganőtől származnak, a béremelésről és az egész ápolói létről szólnak.
(Az olvashatóság érdekében formailag szerkesztettem, magát az írást változatlanul közlöm)
Fné Sz. Margit tollából:
"Én pont az új bértábla láttán döntöttem el, hogy 30 év után elköszönök a hivatásomtól, és lehet az országtól is.
SIRALMAS és IGAZSÁGTALAN: Nincs több időm arra várni, hogy majd feleszmélnek és rájönnek az ápoló munkájának értékére.
Mi béremelést kértünk, nem alamizsnát.
Nem csak az a probléma, hogy a béreink nincsenek arányban az elvárásokkal, felelősséggel, fertőzésveszéllyel, testi-lelki megterheléssel, hanem az, hogy a betegágyak mellett egytől-egyig olyan ápolók dolgoznak, éjt-nappallá téve, akik napi szintű létfenntartási és szociális problémákkal küszködnek.
Nettó 6 -15.000 Ft (a jelenleg ígért béremelés) és a majd ekkor-akkor, amakkor még adunk hozzá.
Ez a béremelés, nem váltja ki a másod-harmadállásokat.
100-120.000Ft nettó fizetés nem fedezi a 135.000 forintnyi havi számlákat, fizetnivalókat sem és ebben még se élelem, se gyümölcs, se vitaminok, se tisztító- és tisztálkodási szerek, se egy fodrász, se rekreáció, se a gyereknek ruha-cipő, se művelődés, kultúra, mozi, színház, se étterem, se egy fagyi NINCS BENNE!
SEMMI, ami egy NORMÁLIS emberi ÉLETHEZ szükséges lenne.
És bocsánat, itt nem a munkanélküli segély összegéről beszélünk, hanem kemény fizikai és szellemi munkát végző emberek bérezéséről akik, mint bárki más, a munkájukért kapott pénzből élnek (élnének).
De mivel nem kapnak érte annyit, ami a létfenntartásukhoz szükséges, kénytelenek a kimerítő munka utáni pihenés helyett, másod-, harmadállásba menni dolgozni és fáradtabban kezdik a napot, mint ahogy befejezték.
Mindezt úgy, hogy nemhogy ELVÁRJÁK, de MEGKÖVETELIK tőlük, hogy legyenek kedvesek, türelmesek, mosolyogjanak és saját pénzükön utazzanak továbbképzésekre és gyűjtsenek pontokat a működési kártyájukhoz, mert különben nem csinálhatják azt a munkát, amit egyébként senki nem akar, pláne nem éhbérért.
S ha mindez nem lenne elég, ott van a kérdés, hogy mi lesz a 2-3 ember helyett dolgozó, két-három állásban robotoló ápolókkal, ha a túlfeszített fizikai és pszichés terhelésben megrokkannak, lenyomorodnak? 
Ki és mikor fogja nekik elszámolni a táppénzhez, a rokkant nyugdíjhoz és a gerincműtéthez a HIVATÁSTUDATOT??
Mi lesz velük, az abból az éhbérből számolt táppénzen, vagy nyugdíjon, ami a megélhetéshez sem volt elegendő? Hogyan marad egy több műszakban dolgozó ápolónő 73 éves koráig munkaképes, ha 53 évet kell neki ledolgozni, 18-20 fekvő beteget ellátni, napi több mázsa súlyt emelgetve? Egyáltalán tisztában vannak vele, hogy mennyi az ápolók átlag életkora, (milyen hatással van ez a családi életükre, testükre, lelkükre)? 
Ezekre a kérdésekre ki és mikor fog válaszolni? 
Ja és igen tisztelt MAGYAR ÁLLAM! Gondolom tisztában vannak vele mennyit keres egy ápoló (hisz a MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR bérszámfejti a fizetésünket) hogyan tartsam el önmagamon kívül a gyerekeimet és a szüleimet abból a fizetésből, amit a munkámért adnak, ha az a létfenntartásomhoz sem elég?
Pláne miből tegyek félre a majdani, soha el nem jövő nyugdíjas éveimre? 
Senki nem tud rá válaszolni. Csak a sűrű lapítás és vállvonogatás van.
Na, hát többek között ezért mennek el az ÁPOLÓK külföldre dolgozni.
Mert a lényeges kérdésekre nincsenek válaszok, csak lapítanak, mint sz@r a fűben!!!"

Látnunk kell, hogy mind egy cipőben járunk: pultos, pék, felszolgáló, eladó, tűzoltó, ápoló, mentős, szemétszállító, tanár és sorolhatnám.
A mi vérünk-verejtékünk árán megy Rogán az EB-re, építtet Orbán kisvasutat Felcsútra és keres napi 8-10 millió forintot Mészáros Lőrinc. 
Nem kifogás az, hogy más kormányok alatt is így volt, mert így volt, csak a nevek változnak időről-időre. 
Az a kérdés, mikor lesz végre másként?
Az a kérdés, mikor lesz végre az állam az, amire rendeltetett?
Melynek célja a társadalom minél igazságosabb keretek közti megszervezése és működtetése, nem pedig egy elit lenyúlóklub, ahol az ország válogatott gazemberei törik azon a fejüket nap, mint nap, hogy mit lehet még trükkös jogi megfogalmazásokkal legálisnak álcázva elrabolni ettől a néptől következmények nélkül, hogy jusson elég pénz jachtra az Adrián, 15 terepjáróra a garázsban, Louis Vuitton táskakollekcióra és ki tudja még mire.
Miközben a másik 8 millió kisemmizett gondolkodhat azon, hogy csirkefarhátat vagy gyógyszert vegyen, orvoshoz menjen vagy befizesse a számlát, itthon maradjon a családjával Magyarországon nyomorogni vagy pakoljon fel és menjen el külföldre, ahol soha nem lesz otthon, de mégis nagyobb a létbiztonsága, mint a saját hazájában. 
Ez nem túlzás, ez tragédia.
Tényleg ezt érdemeljük?