Mi Pocsaj felé indultunk, mert Debrecenben volt dolgunk. Ha Esztergomra azt mondjuk, hogy Budapest agglomerációja, akkor nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy Nagykereki Debrecen agglomerációja.

Azonban az a mértékű szegénység és kilátástalanság, ami ezen a területen fogadott minket, az minden elképzelést felülír. Erre nyoma sincs az agyonszajkózott erőnek és büszkeségnek, itt csak kilátástalanság és végtelen szegénység van. Amikor otthon kinyitja a csapot, és elkezd folyni a meleg víz vagy felkapcsolja a villanyt, ne a rezsicsökkentésre gondoljon, hanem arra, hogy milyen szerencsésnek mondhatja magát azért, mert Önnek van vize, ráadásul meleg, és ha sötétedni kezd, felkapcsolhatja a villanyt.

Az itt élő embereknek ezek nem jutnak, ahogy az egyik barátom fogalmazott,

"ha levágják a nagyfeszültségű vezetéket, akkor ott vége van mindennek".

Ezen a vidéken pedig megvannak a villanyoszlopok, de a házakon túl csak a póznák vezetnek a földeken a semmibe, vezeték már nagyon régen nincs rajtuk.
Errefelé 500 ezer(!) forint egy ház, amelyet sokan csak romnak látnak, pedig lakják őket és ha félretesszük az előítéleteinket, akkor itt is magyar emberek élnek, még csak nem is cigányok - nem mintha nekem számítana, emberek, maradjunk ennyiben -, hanem napszámos vagy régóta munkanélküli nők, férfiak és gyerekek.

Elszomorít ez az állapot, ahogy ezeknek az embereknek élniük kell, nem is írok képaláírásokat, mindenki gondoljon hozzá amit akar. Annyi változás történik, hogy egyre több házat vásárolnak meg románok, akik felújítják őket és a nagyváradi panel helyett az ingázásnak ezt a formáját választják.