h i r d e t é s

Meghalt Rajk László

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Rajk László

2019. szeptember 12. - 08:16

Rövid lefolyású, súlyos betegséget követően 71 éves korában, 2019. szeptember 11-én elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja – írja az epiteszforum.hu.

Rajk László - Forrás: magyarnarancs.hu

A hvg.hu telefonon elérte Demszky Gábort, aki azt mondta: a legjobb barátját veszítette el, minden fontos dolgot, a szamizdatot, a főpolgármesterséget is Rajk tanácsaival csinálta végig.

Elveszítettem azt az embert, aki nem csak nekem segített, hanem rajtam keresztül mások életén is fordítani tudott, vagy segíteni tudott

– nyilatkozta Demszky.

Ifjabb Rajk László 1949. január 26-án született. Édesapját, a kommunista diktatúra korábbi belügyminiszterét koncepciós per alapján még az év októberében kivégezték, bebörtönzött édesanyjától pedig elvették a kisfiút. Egy gyermekotthonban, álnéven töltött öt évet követően kaphatta vissza csak igazi nevét, miután édesanyját, Földi Juliannát kiengedték, és újra egyesülhetett a család.

A kezdetektől tagja volt a demokratikus ellenzéknek, ahová az avantgárd művészeti mozgalmon keresztül jutott el, amelynek építészként lett tagja. 1980-tól hivatalosan nem kaphatott munkát; 1981-ben Demszky Gáborral és Nagy Jenővel megalapította az AB Független Kiadót, amelynek kiadványait grafikailag ő tervezte, lakásán pedig megnyitotta az úgynevezett „Rajk-butik”-ot, amely szamizdatok terjesztésével foglalkozott. 1983-ban azonban sorozatos házkutatások után a hatalom végül elkobozta a lakását, amely a butik megszűnését eredményezte. 1985-ben, az úgynevezett „kettős jelölés” bevezetése után ennek ellenére megpróbált elindulni képviselőjelöltként, amit a karhatalom ellehetetlenített: az akkor megszokott módszer szerint embereivel jó előre megtöltötte a termet, így a Rajk támogatására összegyűlt emberek már nem fértek be a terembe, és ő nem tudta megkapni a jelölőgyűlés többségének elinduláshoz szükséges támogatását.

1989-től 1991-ig az SZDSZ ügyvivője volt, majd 2000 és 2001 között, Demszky Gábor elnöksége idején újra elvállalta ezt a funkciót. Alapításától tagja volt a párt Országos Tanácsának, 1992 és 1997 között annak elnökségének is, 2000-től 2001-ig pedig a budapesti választmány elnöke volt. 2009. július 13-án több alapító taggal együtt, kilépett az SZDSZ-ből, majd egy hónappal később több liberális személlyel együtt megalapította a Szabadelvű Polgári Egyesületet.

Rajk László 2009-ben kapta meg a Kossuth-díjat, de több más kitüntetést is átvehetett:

  • 1993 Nagy Imre-emlékplakett
  • 1999 A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja
  • 2004 a FIABCI Prix d’Excellence-díja a Lehel téri Kofahajóért
  • 2005 A Lengyel Külügyminisztérium és Gdansk városának Szolidaritás Érme
  • 2005 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
  • 2006 A Lengyel Köztársaság Érdemrendje Parancsoki Keresztje
  • 2007 Pro Urbe Budapest
  • 2009 Kossuth-díj
  • 2009 Húsz éves a Köztársaság Díj

24.hu