h i r d e t é s

Megsemmisítették a Schadl-ügyben előkerült kompromittáló felvételeket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megsemmisítették a Schadl-ügyben előkerült kompromittáló felvételeket

2023. január 24. - 14:08

Erről jegyzőkönyv is készült.

Schadl György - Forrás: RTL Híradó

Megsemmisítették azokat az egyik közszereplőről készült kompromittáló DVD-felvételeket, amelyeket a Schadl-ügyben folytatott házkutatás során találtak – írta meg az rtl.hu kedden.

A végrehajtói kamara elnökét, Schadl Györgyöt a rendőrség még 2021 végén vették őrizetbe korrupciógyanú miatt. A házkutatás során Schadl páncélszekrényében a rendőrség talált egy DVD-t is, amin egy közszereplőről készült kompromittáló videó látható. A hatóságok megfogalmazása szerint ezen az látszik, hogy „egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek”.

A lap által megismert nyomozati iratok szerint viszont az ügyészség nem tartotta indokoltnak, hogy kivizsgálja, történt-e bűncselekmény a felvételekkel kapcsolatban. – A lefoglalt bűnjelekről megállapításra került, hogy azok az eljáráshoz nem kapcsolódnak, az eljárásban vizsgált bűncselekmények tekintetében bizonyító erővel nem bírnak, tárgyi bizonyító eszköznek nem minősülnek. Mindezek alapján, mivel a lefoglalásra az eljárás érdekében már nincsen szükség, ezért azok lefoglalását megszüntetem – írta az ügyészség még tavaly májusban. Ezt követően a bűnjeleket és egyetlen másolatukat is megsemmisítették, erről jegyzőkönyv is készült. 

Nem ez az egyetlen fejlemény a napokban Schadl György ügye kapcsán. A Blikk arról írt kedden, a végrehajtói kamara elnökének lehallgatása során olyan hangfelvétel is született, amelyen az hallható, Schadl szerint Varga Judit feljelentésével fenyegetőzött az egyik végrehajtó. (hang.hu)

Címkék: