Orbán Viktor ugyanis olyan sikeresen hergelte a sajátjait a két északi ország ellen, hogy most, amikor meg akarta szavaztatni a katonai szövetséghez való csatlakozásukat, néhány képviselő felháborodott. Az indok az volt, hogy a skandináv demokráciák aggódnak a magyar jogállamiság állapota miatt, amit a fideszesek jelentős része nem tart megalapozatlannak, így cserébe a bírálatok visszavonását követelik. Csakhogy Orbán Viktor már más narratívát épít, amiről a mezei képviselőket nem világosították fel. - írja a Szegedi Kattintós

Bizonyára sokan emlékeznek még azokra a gúnyolódó megjegyzésekre, melyeket kormánypárti politikusok és a nagy kormányzati hazugságokat népszerűsítő közmédia adott közre azzal kapcsolatban, hogy a nyugati országok már augusztusban arra készülnek, spórolni fognak az energiával, mert az orosz-ukrán háború miatt kevés lesz a földgáz, és az elektromos áram ára is az egekbe szökhet. Aztán Orbán Viktor kiadta a parancsot, hogy mostantól az energiaválság miatt rendkívüli intézkedésekre lesz szükség idehaza is, és mindjárt megváltozott a közfelfogás a spórolásról a kormány támogatói között is.

Orbán Viktor – akár egy nagy tekintéllyel bíró karmester – olykor felemeli a pálcáját, és a fideszes zenekar minden tagja feszülten figyeli, melyik dallamot dirigálja számukra a következő percekben. Ma már ilyen egyszerűnek tűnik eljátszatni bármit is az engedelmes zenekarral, amelyben nincsenek egyéni kezdeményezések, melléfogások vagy elrontott futamok. A fideszes tábor fegyelmezetten veszi tudomásul, ha a karmester levesz a műsorról egy aktualitását vesztett darabot, és egy új kottát oszt ki közöttük, melyet a lehető leggyorsabban be kell tanulniuk.

Ez történik most azzal a magyar állásponttal, melyet eddig képviselt a kormány az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. Ebben az esetben azonban igen érzékeny húrokat kell pengetni, ugyanis Orbán irányvonalát nem lehet az egyik percről a másikra megváltoztatni, ahogy a kedvenc dallamokat se lehet csak úgy száműzni a repertoárról. Eddig ugyanis olykor harsány, olykor pedig visszafogott orosz-pártiság jellemezte a magyar külpolitikát, a háború egyéves évfordulójára viszont nyilvánvalóvá vált, hogy ez az irány semmiféle haszonnal nem jár, sőt...

Valószínűleg a végső lökést a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatójának magyarországi látogatása adta meg, amikor világossá vált Orbán Viktor számára is, hogy az ázsiai nagyhatalom nem kíván érdemben beavatkozni a konfliktusba Oroszország mellett.

Nem is kell a sorok között olvasnunk ahhoz, hogy Orbán pálfordulásának bizonyítékait megtaláljuk. Egyrészt egyértelműen kijelentette, hogy Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút, másrészt Szijjártó Péter külügyekért is felelős külkereskedelmi miniszter elismerte, hogy folyik a technikai előkészítése egy Orbán-Zelenszkij találkozónak, amelynek helyszíne nagy valószínűséggel Kijev lesz. A fideszes zenekar kottáit azonban csak lassan cserélik le, ugyanis félő, hogy ez a fordulat olyan gyors lenne a fokozatos hangnemváltás nélkül, hogy néhányan bele is szédülnének.

A kormánypárti tábor ugyanis megszokta azt, hogy kritika nélkül fogadja el a kormányfő instrukcióit, vagyis, ha ő azt mondta, hogy az ukránok gonosz emberek, az oroszok pedig jogosan támadtak a szomszédaikra, akkor az biztos, hogy úgy is van. Ma már azonban olyan kijelentések is érkeznek a legmagasabb kormányzati körökből, hogy az oroszok agressziót követnek el, az ukránokat pedig támogatni kell a harcukban. Nem arról van szó azonban, hogy megszólalt egy belső hang a fideszes vezetőkben, amely azt mondja, hogy nem csak logikátlan, de erkölcsileg el is ítélendő az, amit Vlagyimir Putyin tesz, hanem megváltoztak a politikai realitások, ezért el kell kezdeni kihátrálni a Kreml ura mögül.

Mik is ezek a politikai realitások? Egyrészt az idő nem az oroszoknak dolgozik, hiszen a harctéren eddig tapasztalható mennyiségi fölényüket előbb-utóbb a nyugati fegyverszállítások minőségi oldalon ellensúlyozni fogják, másrészt igenis működnek a szankciók, így az agresszor egyre kevésbé tudja finanszírozni a háborút. Ennek egyik legnyilvánvalóbb megnyilvánulása, hogy egyelőre semmi jele a régen beharangozott nagy orosz offenzívának, ami valószínűleg azért csúszik, mert lőszerhiánnyal küzdenek a megszálló csapatok.

Ezekkel a tényekkel már Orbán Viktor is szembesült, ezért szépen lassan megkezdte a kifarolást az oroszok mögül. Már újabb szankciós csomagnak sem feküdt keresztbe, ugyanakkor azt kérte pártja parlamenti frakciójától, hogy szavazzák meg Svédország és Finnország felvételét a NATO katonai szövetségébe. A miniszterelnök pálfordulásának legegyértelműbb jele viszont az lesz, amikor megvalósul a most még csak lebegtetett találkozó az ukrán elnök és a magyar kormányfő között. Ezzel gyakorlatilag az utolsó uniós vezetőként maga Orbán is egyértelművé tenné, hogy Ukrajna mellett áll a konfliktusban.

Kérdés, hogy miért kellett egy év annak felismerésére, hogy egy háborús szituációbann nem lehet lavírozni a felek között, hiszen ez a helyzet mindennél élesebben kirajzolta a határvonalakat a nyugati szövetségi rendszerek és Oroszország között. Valószínűleg a végső lökést a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatójának magyarországi látogatása adta meg, amikor világossá vált Orbán Viktor számára is, hogy az ázsiai nagyhatalom nem kíván érdemben beavatkozni a konfliktusba Oroszország mellett.

Az utóbbi egy év komoly diplomáciai és gazdasági veszteségeket hozott Magyarország számára amiatt, hogy olyan elhibázott külpolitikai stratégiát erőltetett az Orbán-kormány, melyről már egy éve is tudni lehetett, hogy semmilyen kézzel fogható eredményt nem hoz. Orbán Viktor teljesen elszigetelődött a nyugati világban, keleten pedig olyan diktátorok szorongatták a kezét, akik számára nem túl sok jót ígér az orosz-ukrán háború utáni időszak. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne azokkal szívd el a békepipát, akikről tudod, hogy kirobbantják a következő háborút!” (Szegedi Kattintós)