Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában misét mutat be, karácsony délben ünnepi üzenetet mond, majd Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és az egész világra. Több tízezer hívőt és turistát várnak a Vatikánba a karácsony napjaiban.
A világ dolgaiba beavatkozó és az embernek utat mutató Istenről, valamint a keresztyén közösség közéleti szerepvállalásáról és más közösségekhez fűződő viszonyáról is beszélt Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából az MTI-nek.
Krisztus földi születésének ünnepére várunk, Isten fia pedig nem a hatalmasok közé, a politikai elitbe született, hanem kitaszított helyzetbe - erre figyelmeztetett karácsony ünnepén Fehér Zoltán, a Szent István-bazilika káplánja az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A Gothár ügy “a mi oldalunkon is egy kicsit ürügy lett arra, hogy megpróbáljunk odahatni, hogy valami végre történjen. Csak miért kellett ehhez most Gothár Pétert végighurcolni a sárban?” - ezt Bayer Zsolt kérdezte a műsorában tegnap Dörner Györgytől, aki szerint a Színművészetin “a gyerekek baloldaliakká válnak”. Az Újszínház ügyéről azt mondta: nincs tettes, nincs áldozat, nem is érti, miért beszélnek erről. - írja az atv.hu
A középkorban házi készítményekkel „gyógyították” a pestist, heroinos és kokainos szerekkel „mulasztották el” a köhögést és a fogfájást, az édesanyák morfiumos sziruppal altatták gyermekeiket. - írja a maszol.ro.
Felmondott Gothár Péternek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), miután az intézmény etikai bizottsága a Kossuth-díjas rendező oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolta - közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn reggel indítványozta, hogy a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban tárgyalja az országgyűlés, mert ezt "kormányzati érdek indokolja."
Dezső András, az Index újságírója jelen könyv előszavának tanúsága szerint majd’ tizenöt évvel ezelőtt kötetigénnyel már hozzálátott a Los Angeles-i „magyar maffia” történetének feldolgozásához, de a fenyegetések és más akadályok miatt végül lemondott terve megvalósításáról. - írja az ujszo.com.
Kitiltották a Katona József Színházból az egyik szerződéses munkatársat, mivel a budapesti színház vezetőségének tudomására jutott, hogy többször is "erkölcsi határokat átlépő módon" viselkedett a többi dolgozóval szemben - közölte a teátrum a Facebook-oldalán, ahol szerda délután közzétették Gothár Péter rendező bocsánatkérő nyilatkozatát is.
Ma este a Puskás Aréna avatásával új korszak kezdődik a magyar futballban. Nem kell már albérletben, a Groupama Arénában játszania nemzeti tizenegynek, újból lesz saját otthon a magyar válogatottnak. - írja a hirklikk.hu.
17. alkalommal díjazták a hazai alkalmazotti grafika vezéregyéniségeit: Az Arany Rajzszög pályázat zsűrije az idén 7 szakembert díjazott; a pályázatra beérkező valamennyi grafikai mű november 23-ig díjmentes kiállításon látható a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Országszerte sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját mindenszentek és halottak napja alkalmából a hét végén. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) által fenntartott temetőkben hosszabb nyitvatartással, reggel 7-től 20 óráig, a temetői irodákban pedig ügyelettel várják az emlékezőket.
A temesvári német színház művészeti titkárának azzal került a figyelem középpontjába, hogy ő az, aki kitartóan keresi a nagy francia drámaíró, Molière e-mail címét, hogy szerzői jogdíjakat tisztázzon vele. Azt hihetnénk, hogy ez biztosan valamilyen médiahack, mellyel egy előadást akarnak rendhagyó módon népszerűsíteni, de erre egyelőre semmi sem utal – írja a Főtér.
Szombattól nem mehetnek fel a turisták a híres, Uluru nevű sziklatömbre Ausztráliában. A homokkőből álló óriási képződményt a helyi őslakosok nevezik így. A hatóságok az ő kedvükért zárják le végleg a sziklatömböt, mert számukra szent hely.
Hetvenöt éve, 1944. október 15-én, Magyarország legújabb-kori történelmének egyik legdrámaibb pillanatában Horthy kormányzó megkísérelte, hogy szakítson a náci Németországgal, és kivezesse az országot a második világháborúból. - írja az origo.hu.
17 város, 9 ország, 3 földrész – a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház koprodukciója, a Ványa bácsi a bresti Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztivál fődíja és a lembergi Arany Oroszlán Fesztiválon elért sikerei után világ körüli útra indul.